Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

Tabló - A történetek történetiségéről Ruth B. Bottigheimer: Fairy godfather. Straparola, Venice, and the fairy tale tradition Gulyás Judit

a mai ízlés számára gyakorta durva, értsd: erőszakos és/vagy obszcén történetek, melyek alapvetően szórakoztató funkciót töltöttek be. Ezek az elbeszélések általában olyan városi vagy falusi környezetben játszódtak, s olyan karaktereket léptettek fel (házastársak, testvérek, papok, orvosok, kereskedők stb.), amelyek/akik a korabeli befogadók számára a mindennapi életből jól ismertek voltak, ilyen szempontból tehát a fikció világa realisztikusnak tekinthető. A másik szövegcsoportot az udvari románcok és az olyan rövidebb, csodás elbeszélések alkották, amelyek hercegek és hercegnők megpróbáltatásait, birodalmukból elűzött uralkodók kalandjait cselekményesítették, s amelyekben a főszereplőknek birodalmuk/hatalmuk/vagyonuk visszaszerzéséhez gyakorta csodákra vagy mágiára volt szükségük. Bottigheimer érvelése szerint e két elbeszélő szövegcsoport bizonyos elemeit egyesítette addig ismeretlen módon Straparola a Piacevoli Notti egyes elbeszéléseiben, amikor a városi mesék mindennapi szereplőit, illetve az udvari mesék csodálatos/mágikus fordulatait kapcsolta össze: az alacsony származású hős varázslat és csoda révén királyi személlyel köthet házasságot, ami egyben vagyonszerzéshez is vezet. A Piacevoli Notti azonban nem kizárólag a rise taie típusába sorolható szövegeket tartalmaz, hiszen az elbeszélések között olyan, korábban ismert narratív szerkezetek is megtalálhatók, amelyek egy lényegi szempontból - a főhős társadalmi státusának módosulása a cselekmény folyamán - eltérnek a rise tale sajátosságaitól. Ezekben a történetekben, melyeket Bottigheimer restoration tale-nek nevez, nem státusemelkedés, hanem a főhős státusának helyreállítása történik meg: ezen elbeszélések hősei/hősnői kezdetben gazdagságban és privilegizált helyzetben élnek, majd erőszak/ármány révén kerülnek a számkivetettség és nyomor világába, hogy azután a történet végére - sokszor csodás fordulatok után - helyreálljon kezdeti státusuk. Straparola és a rise tale újítását kiemelendő, az új szövegtípust nem csupán a restoration ía/e-hez képest határozza meg Bottigheimer, hanem azt egy másik, már korábban is jól ismert elbeszéléstípussal is összeveti. Ebben a mesetípusban (Bottigheimer elnevezésével: rags-to-riches tales) a cselekmény kiinduló- és végpontja ugyanaz, mint a rise tale-ben (a kezdetben szegény hős végül meggazdagodik); az alapvető különbség abban rejlik, ahogyan a végpontot a szereplők elérik. A rags-to-riches típusú mesékben a hős sikere vagy okossága következménye, vagy a véletlen műve. A rise tale típusához tartozó szövegekben azonban a rangos házasságkötést és a sikert mindenképpen csodás fordulatnak kell megelőznie, a csoda itt elengedhetetlen a megoldás bekövetkeztéhez. A három mesetípust Bottigheimer részletesen tárgyalja a Piacevoli Notti szövegein keresztül, bemutatva azokat a stációkat, ahogyan Straparola eljutott a rise tale narratív konstrukciójának kialakításáig. Velence Bottigheimer a narratív szerkezetek értelmezését könyvében mindvégig társadalom- és művelődéstörténeti kontextusba ágyazza, így a következő fejezetben (Ragged poverty and the promise of magic, 28-44- p.) azt mutatja be, hogy a korabeli velencei társadalomban a rise tale cselekményének két fő sajátossága (az alacsony származású hős királyi személlyel köt házasságot, s mindezt csodás fordulatok révén éri el) teljes mértékben