Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

SZANDELSZKY BÉLA: Egy eltűnő színfolt, az erdélyi szászok

Egy eltűnő színfolt, az erdélyi szászok Egy igazán nyugat-európai népcsoport a kontinens keleti felén; nyugati nemcsak a szó kulturális értelmében, hanem a szűkebben vett földrajzi értelemben is, hiszen nevükkel ellentétben nem szász, hanem frank eredetűek. Őseik a Rajna és a Mosel vidékéről jöttek II. Géza (114 l-l 162) idejében, és telepedtek le a mai Nagyszeben (Hermannstadt/Sibiu) vidékén, amit Altlandnak neveztek. A második világháború vége nagy változást hozott életükben. Kelet-Európa többi németjével ellentétben őket nem telepítették ki Németországba, hanem jogaiktól, állampolgárságuktól megfosztva a szovjetek vitték el tízezerszámra őket munkatáborokba, bányákba dolgozni. Mire hazatértek, mindenüket államosították, házaikat is csak évek múltán kapták vissza. A szocializmus alatt minden, nem a kommunista párt ellenőrzése alatt lévő szervezetet betiltottak, így a Nachbarschafiokal is. Aztán eljött az egyre keményebbé és eszelősebbé váló Ceauçescu-korszak, ahol a nemzetiségekre dupla nyomás nehezedett, hiszen a normális életkörülményeket sem garantáló rendszer a nacionalizmusban találta meg egyetlen tömegbázisát. Romániában a folyamatosan romló életkörülmények semmilyen perspektívát nem adtak a szászoknak, a felzárkózás lehetőségeit sem lehetett látni. Az élet egyre nehezebb lett, míg a szászok őshazája, Nyugat-Németország egyre gazdagabbá és kívánatosabbá vált a szemükben. Az 1989-es forradalom után volt egy pillanatnyi dermedt csönd, de aztán átszakadt a gát. Az évtizedes vágyakozás, a mindennapos kétségbeesett remény megtette hatását, és mintha hipnózisba kerültek volna, elkótyavetyélték házaikat, és elmentek néhány bőrönddel. A kivándorlók közül sokan nem pusztán jobban akartakélni, és Costine§ti helyett Mallorcán nyaralni, hanem modernebb életformát, nagyobb dimenziókat kerestek. Az átélt traumák után egy nemzetiségi számára nem volt karrier a „vidékies", provinciális Romániában maradni, esténként az olajszagú művelődési házakba járni, a néha gyenge színvonalú helyi sajtót olvasni, a rosszul felszerelt iskolákba járatni a gyerekeiket, nem beszélve a korántsem megfelelő orvosi ellátásról. Az ország egyetlen igazi nagyvárosa, Bukarest mint távlat sem volt vonzó, ha például egy értelmiségi Kölnben is vállalhatott állást. Bár az erdélyi szászok kötődése nagyon erős Németországhoz, München nem Hermannstadt (Nagyszeben), Heilbronn nem Schässburg (Segesvár). A fiatalabb generáció tudott váltani, az idősebbek nem. Sokan vissza is akartak jönni, de az 1990-1991 -es mámorban eladott házukat az új tulajdonosok nem adták vissza. Aki mégis vissza tudta szerezni, az nyárra visszaköltözik, ők a Sommersachsenek, a „nyári szászok". Németországban ugyanúgy megkapják a román jelzőt, mint az erdélyi magyarok nálunk, csak az utóbbiakkal ellentétben ők otthon nyári szászok, aminek van egy kis pejoratív felhangja. Néhány közösségük minden nehézség ellenére fennmaradt, még Nachbarschaft is