Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

KEMÉNY MÁRTON: Progresszív gazdasági érdekekés hagyományalkotás. Példák egy vajdasági borvidékről

közigazgatási rendszertől független Homoki Kistérségnek. A szabadkai tanyavilág területén az újkorban kialakult Hajdújárásnak, Ludasnak és Noszának soha nem volt nagyfokú területi-közigazgatási autonómiája (a területi/települési nevek mostanáig sem szilárdultak meg teljesen), az önszerveződésnek és a lokális érdekképviseletnek minden korban szűk tere nyílt, ezért a mikrorégió gazdasági-társadalmi szövetébe ágyazott településeket nem lehet a maguk önállóságában vizsgálni. Képzelt közösségeik a makrotörténelmi változások sűrűsége miatt új és új formát kapnak a helyi társadalomban zajló érdekérvényesítés bonyolult folyamataival összegüggésben - amiben a szőlő és a bor is fontos jelentésalkotó elem (vö. A. Gergely 1993; Kristóf 1998:67; Tóth G. 2003). A három települést Bácsszőlőssel együtt Kőrös-Ludas kistérségként is emlegetik, minthogy lakosaik nagy része azonos származású (a szegedi kirajzás különböző hullámai során települtek ide), ebből eredően hasonló kulturális mintákat követnek, szoros rokoni és gazdasági kapcsolatok kötik össze őket, továbbá sokáig egy templomba jártak és közös temetőben hantoltakéi halottaikat (Raffai 2003a; 2003b:95). A kistérségen belül Hajdújárás került központi helyzetbe, Nosza is e település része. 2002-ben Hajdújárás és Nosza 2482 fős lakosságából 2191 fő (88,27 százalék) vallotta magát magyarnak, 89 szerbnek, 49 bunyevácnak, 40 horvátnak, 23 jugoszlávnak, 10 albánnak, 8 cigánynak, és néhány fő bolgárnak, montenegróinak, muzulmánnak, németnekvagy egyébnek. Ludason 2002-ben 1310-en laktak, és I I46-an (87,48 százalék) nevezték magukat magyarnak, 58-an bunyevácnak, 39-en szerbnek, 25-en horvátnak, és néhányan jugoszlávnak, macedónnak, montenegróinak, szlováknak vagy egyébnek. Hajdújárás és Nosza lakossága 5,5 százalékot, Ludasé pedig 8,2 százalékot csökkent az 1991 -es lakosságszámhoz képest (forrás: MTA KI Etnodemográfiai Adatbázis). A szőlőművelés és a borászat története a térségben A kutatás helyszíne nem tartozik a történelmi borvidékek közé, ám nemcsak agrokultúrája változott sokat az elmúlt bő egy évszázad alatt (a borászat fellendülését eredményezve), hanem a helyi társadalom is nagymértékben átrendeződött. E gazdasági és társadalmi folyamatok szorosan összefüggtek egymással, és alapvetők a kontinuitás és a kortárs hagyományalkotás jelentőségének, illetve a globális jelenségek lokális beágyazottságánakvizsgálatában. Szabadkán a kora középkor óta kontinuus, a várost közvetlenül körülölelő szőlőterület csak fokozatosan növekedett az évszázadok során. A futóhomok megkötésére vonatkozó császári rendeletek hatására a 18. századtól kezdve mind több parcellát telepítettek be, és a 19. században - a Duna-Tisza köze más településeihez hasonlóan - Szabadkán is megjelentek a szőlő- és gyümölcstermesztő kertes tanyák. Ám a kedvezőtlen vámpolitika, a külföldi piac korlátozása miatt a növekvő homoki szőlő- és bortermelést kizárólag a mennyiségi szempontok határozták meg. Ez a munkák minimalizálásában, az extenzivitásban is megnyilvánult - ami a Duna-Tisza közén belül Szabadka vidékére különösen érvényes. Jellemző volt a többnyire karózatlan szőlő gyalogművelése, a kopasz metszésmód, a minimális talaj-előkészítés és trágyázás, az egyszeri-háromszori kapálás (vagy a kapálást helyettesítő fűszedés), az egy-két alkalommal való kötözés, a