Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

SZILASSY ESZTER - ÁRENDÁS ZSUZSA: „Halványzöld" vagy „halványbarna"? A másság diskurzusainak magyarországi alakváltozásai

„Azzal jöttek, hogy az anyám ennyi gyereket szült, de felnevelni nem tudja őket." (Tizennégy éves ukrán lány.) A konfliktusok leírása mellett a menekült gyerekek azok értelmezésére és értékelésére is sort kerítenek. A konfliktusokat „elemző" elbeszélésekben a gyerekek az ellenségeskedések hátterébe határozottan „másságukat" helyezik. Az is nyilvánvaló számukra, hogy az utálkozó megjegyzések nem a valóban tetvesnek, büdösnek, tolvajnak stb. szólnak, hanem a „többségtől" eltérő vagy eltérőnek vélt életformával és tulajdonságokkal rendelkező jövevénynek. Ezek az eltérő, illetve eltérőnek vélt tulajdonságok, tehát a bántalmazás generálói a gyerekek beszámolóiban világosan meg is fogalmazódnak. Az egyik ilyen fő támadási pont a menekültség, amely a gyerekek beszédében olyan erős „elsődleges" csoportmeghatározó tényezőként jön számításba, hogy gyakran felülírja az összes többi (etnikum, vallás stb.) jellemzőt: „Volt egy gyerek, aki azért utált, mert menekült vagyok." (Tizenhat éves jugoszláv fiú.) A szegénység, a lecsúszottság, az idegenség állapotát jelképező menekülthelyzet tehát ezekben a narratívakban már önmagában elég ahhoz, hogy az iskolatársakban ellenérzéseket gerjesszen, és elutasítást, kirekesztést eredményezzen. „Elkezdtem beszélgetni néhány gyerekkel, hallották, hogy töröm a magyart, és kérdezték, hogy milyen állampolgárságú vagyok, és amikor mondtam, hogy jugoszláv, akkor hirtelen csönd lett, és másnap senki nem beszélt velem. És akkor rájöttem, hogy ők nem szeretik a menekülteket." (Tizennégy éves jugoszláv fiú.) A menekültségen kívül, illetve annak velejárójaként az eltérő bőrszín, („Lenéztek, a bőröm miatt" - tizenhat éves afgán fiú) és a magyar nyelv nem tökéletes ismerete („Azt mondják, hogy fogd be a szád, és tanulj meg először beszélni" - (tizenöt éves algériai lány) is sűrűn emlegetett elutasítást magyarázó tényezőként szerepel a menekült gyerekek beszédében. A konfliktusok tematizálása azonban nem reked meg ezen az „elsődleges szinten": a legtöbb beszámoló további, a reflexivitás elmélyültségéről tanúskodó adalékkal egészül ki. Úgy tűnik, a gyerekek nem elégszenek meg azzal, hogy az el nem fogadottságot tisztán „másságuknak", tehát a menekültségükhöz vagy külföldiségükhöz köthető „elsődleges jegyekkel" szembeni ellenérzéseknek tulajdonítsák. Abban a gyerekek között ugyan konszenzus van, hogy az elutasítás egyértelműen ennek a „másságnak" szól, de a „másság" elutasításához vezető tényezők megértése mégis további spekulációra készteti őket. E reflexiók eredményeképpen jön például számításba a gyerekek elbeszéléseiben a közoktatás által közvetített nemzeti történelmi kánon mint alapvető konfliktusgeneráló tényező vagy mint olyan narratív keret, amelyben a történelmi színezetű konfliktusok is elbeszélhetők. Egy ukrán menekült gyermek is ezt a narratívakeretet használja, amikor a történelmet mint konfliktusképző mechanizmust helyezi az egykori magyar osztálytársaival kialakult feszült viszony hátterébe: „Azt tudom, hogy a magyarok azért nem szeretik az ukránokat, mert a háború alatt sok földet vettek el a magyaroktól a magyar-ukrán határon. Törin mondták, hogy az a föld, ami Magyarországé volt, az most mind Ukrajnáé. Debrecenben is azt mondták nekem, hogy ukrán vagy, és a mi földünkön laksz." (Tizennégy éves ukrán lány.) A konfliktusokról szóló magyarázatok ezenfelül az eltérő vallást is konfliktusgeneráló tényezőként emelik ki. Ezen belül is különösen az iszlám hit és a valláshoz kötődő