Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

Helyzet - Kuti Klára: Párhuzamos (tudomány)történetek

nek és fejlődésének e fenti elve volt az a fogalmi-tartalmi váz, amely a néprajzi tudást annak legalapvetőbb szintjét, az egyetemi szigorlatot - meghatározta, s e kutatási hagyomány kialakulása konstituálta a diszciplína történetét A fenti fogalmi-tartalmi keret által meghatározott társadalmi háttérnek a parasztság számított, kitekintéssel a paraszti termelésre ható, azzal kereskedelmi forgalomban álló kézmű- és céhes iparra, illetve a mezővárosi lakosságra

5 Volt ebben a történetifejlődés-koncepcióban egy sajátos feszültség, amennyiben az a valaha létezett, teljesnek, egésznek tételezett „népi kultúra" fejlődését vizsgálta: a történeti fejlődés egy olyan ideálállapotra mutatott, amelyet az idő egy fiktív (imaginárius) állapotában vélt létezőnek, s amely fiktív (imaginárius) idő elmúltával ennek a „népi kultúrának" már csak a maradványait, reliktumait, emlékeit, de azt „még mindig" fel lehetett lelni. A „pusztuló, megszűnő maradványok" megmentésének 24. órája hosszú évtizedeken keresztül sürgette a kutatókat, ezt az utolsó órát végtelenné nyújtva, az elmúlást, a megszűnést, magát a múltat befejezetlenné téve.

6 Sem a köztudatban, sem a néprajzi tudományokon belül nem volt egységes a „népi kultúra", a „paraszti kultúra" vagy a „parasztság" definíciója és használata,

7 és arról sem volt tudományos konszenzus, hogy egyáltalán szükség volna egységes definiálási törekvésre.

8 A német nyelvű paradigmaváltásra a hazai tudomány - annak idején is és később is - kétféle módon reflektált: az egyik szerint a német nyelvű néprajzi tudományban indokolt ideológiai revízió itthon nem vált szükségszerűvé, a másik szerint a nyugat-európai parasztság társadalmi fejlődése gyökeresen eltért a magyarországiétól, és az, ami ott már megszűnt, nálunk még megtalálható (volt) (Paládi-Kovács 2002:109127). Ez utóbbinak különös nyomatékot adott, hogy a magyar nyelvterület keleti zónájában - különösen Erdélyben és Moldvában - lehetett terepmunkát végezni, ahol a szegénység és gazdasági elmaradottság a „paraszti kultúra" további kutatására teremtett lehetőséget, tovább nyújtva azt a bizonyos 24. órát. 1997-ben, több évtized után megjelent magyarul Fél Edit és Hofer Tamás átányi monográfiáinak egyike, az először németül publikált Bäuerliche Denkweise..., mely magyarul visszakapta az eredeti kézirat címét: Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban. A magyar publikáció tiszteletére egy könyvreferáló folyóirat úgynevezett tiszteletkörében kollégák szóltak a kötetről, az átányi kutatásról, az abban leírt (vagy leírottnak vélt?) paraszti kultúráról (Tiszteletkör I 998). Az egyik véleménytípus szerint Átányban az 1950-es, 1960-as években még a paraszti kultúra utolsó maradványait lehetett gyűjteni, mely a kollektivizálás fémjelezte gazdasági-társadalmi változásokban megszűnésre ítéltetett, és az az időbeli „kimerevítés" (a háború előtti állapotok leírása) az integránsnak, zavartalannak, eredetinek minősülő állapotot „rekonstruálta", bepótolhatatlanul. A másik felfogás szerint Átányban az 1950-es, 1960-as években a paraszti kultúrának azt az idealizált felfogását lehetett megragadni, amellyel a közelgő (illetve nagyon is jelen lévő) kollektivizálás fémjelezte gazdasági-társadalmi változásoktól lehetett elhatárolódni, ennyiben ez nem egy valaha létező kultúra maradványa, hanem nagyon is a jelenben választott kulturális praxis, stratégia. Más megközelítésben az a kérdés merült fel, hogy az arányos és mértékletes gazdálkodás és háztartásvezetés mint normatív magatartásforma miért épp mint „paraszti" kultúra tételeződik (Köstlin 1991). Az 1980as évek közepétől épp HoferTamás tanulmányai (Hofer I 989; I 994) mutattak rá a népi, a nemzeti és paraszti kultúra konstrukciójának társadalmi hátterére, illetve az etnikus