Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

DURST JUDIT: „Csak a pénzre hajtik mind"? Az antropológiai megközelítés haszna a demográfiában

norma teljesítése, miszerint a szülők kötelessége, hogy minden utódnak megfelelő nagyságú örökséget biztosítsanak. Pontosan ez történt akkor, amikor néhány tamang férfi rászánta magát a születésszabályozásra: elfogyott a művelés alá vonható földterület, a rendelkezésre álló föld pedig már nem volt képes eltartani a falu lakosságát, így egyre többen vállaltak bérmunkát a messzi nagyvárosban. Az elköttetett emberek, akiknek általában hat-hét élő gyerekük volt már, azonban nem az új, „városi minták" átvételével, hanem azzal a régi helyi normával igazolták döntésük jogosságát, hogy így tudták csak megvédeni az örökösödési részt gyermekeik számára. A materiális kontextusban bekövetkezett változás tehát az addig egymással békésen összeférő értékek között konfliktust szült, és ez a konfliktus késztette a tamangokat arra, hogy újfajta döntéseket hozzanak - tradicionális, konzervatív értékeik mentén. Bár a fenti példák mind a harmadik világ tanulmányozásából származnak, az „antropológiai demográfiai" megközelítés nem csupán egzotikus érdekesség számunkra, hanem a nálunk fellelhető termékenységi minták megértése szempontjából is releváns. Ezt bizonyítja az új diszciplína közelmúltbeli, európai intézményesülése is: Laura Bernardi (a Rostocki Max Planck Demográfiai Kutatóintézet kultúra- és reprodukció-kutatócsoportjának irányítója) vezetésével tavaly megalakult az Európai Antropológiai Demográfiai Munkacsoport, amelynek missziója, hogy „felhívja a figyelmet a demográfiai cselekvés kulturális beágyazottságára", valamint hogy „kontinensünkre is alkalmazva ezt a diszciplínát, ösztönözze az összehasonlító vizsgálatokat Európán kívüli régiók kutatóival". A munkacsoport fő célkitűzései között mind elméleti, mind módszertani kérdések megoldása szerepel. A legfontosabb elméleti kérdés annak tisztázása, hogy a kultúra melyik fogalmát lehet használni a demográfiai folyamatok kutatásában, illetve hogyan lehet azt operacionalizálni. Hogyan lehet az antropológiai terepmunkát, a mélyinterjúzást, a fókuszcsoport-interjút, a nagy mintával dolgozó surueymódszert, illetve népszámlálási adatokat együtt használni annak érdekében, hogy jobban tudjuk interpretálni a jelenlegi demográfiai mintákat? És végül, de nem utolsósorban: hogyan lehet ezeket az integrált, vegyes módszerrel dolgozó kutatásokat egymással összehasonlíthatóvá tenni? Bár a magyarországi termékenységi vizsgálatokban egyelőre még fehér hollónak számít az antropológiai megközelítés, azért ennek a viszonylag új diszciplínának vannak komoly eredményeket felmutató hazai előzményei. Gondoljunk csak Andorka Rudolf (2002) és Benda Gyula (2003) történeti demográfiai, Neményi Mária szociálpszichológiai (2000), Gyenei Márta (1998) tiszabői, illetve Ladányi János és Szelényi Iván (2004) csenyétei kutatásaira. A tanulmány második része azt próbálja empirikus példákkal igazolni, hogy az antropológiai demográfia sugallta szemlélet különösen gyümölcsöző eredményeket hozhat a hazai roma termékenységi vizsgálatokban. Három esettanulmány. „Minden faluban más a szokás"? A csekély számú reprezentatív országos cigánykutatás szerint Magyarországon az utóbbi tíz évben, a többségi társadalomhoz hasonlóan, a romáknál is csökkent a termékenység, bár még mindig magasabb a nem romákénál (lásd I. táblázat).