Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

NAGY KÁROLY ZSOLT: A fotóantropológia és az antropológiai fotó lehetőségei a „digitális képi forradalom" korában

állíthatott elő. A munka ütemének felgyorsulása, a közeledés az eseményekhez növelte és közvetíthetővé tette az „ottlét" élményét és - sajátos hitelt adva - a képek dokumentumértékébe, valósághűségébe vetett hitet is. Az események követésének gyorsaságát azután a filmek érzékenységének növelése és az automatikus filmtovábbító berendezések megjelenése tovább növelte. Az egyre szaporodó képes sajtótermékek kedvelt műfajává vált a minimális szöveggel kísért, önmagáért beszélő képek sorozatából álló képriport. Az egyre nagyobb mennyiségű és újfajta képi látásmódot közvetítő képek pedig visszahatottak a képek társadalmi használatára is. Az, hogy Boas és Bateson kamerát vett a kezébe, s elkészült a bali karakter fotográfiai elemzése, jelentős mértékben annak köszönhető, hogy rendelkezésre állt és inspirálóan voltjelen az a technika, amellyel mindez megvalósítható volt. Boas és Mead tehát hasonló elméleti megfontolásokkal és technikai eszközökkel hasonlójelenségeket kutatott. Boasnál nem volt probléma az elmélet és az eszköztár összehangolása, ám a Balinese character egyik alapvető problémája éppen az, hogy az elmélet, pontosabban a kutatás tárgya és a gyakorlat, a kutatáshoz használni kívánt módszerek nem illenek össze. Erről tulajdonképpen maga Bateson számol be a képekhez írt előzetes megjegyzéseiben. Mint írja, minden tudományos kutatás része a felvett adatok közti válogatás, szelekció, ám ők a dolog természetéből következően egy sajátos - és gyakorlatilag maguk okozta-válogatási kényszer áldozataivá váltak: „[...] arra voltunk kényszerítve, hogy nagyon takarékosan bánjunk a filmes nyersanyaggal, s így a bemutatás jövőbeli nehézségeit figyelmen kívül hagyva, azt terveztük, hogy az álló- és a mozgóképek együtt alkotják majd a viselkedéssel kapcsolatos felvételeink anyagát. Ebből következően a mozgófilmet fenntartottuk a mozgalmasabb és érdekesebb pillanatokra, míg a lassabb, kevésbé szignifikáns viselkedéseket állóképen rögzítettük." (Bateson-Mead 1942:50.) Ehhez a következő oldalon még hozzáteszi, hogy a fotók végleges válogatásakor - ne feledjük, közel 25 000 felvételből válogattak - három szempont játszott kulcsszerepet: a fényképek tudományos relevanciája, fotográfiai minősége és mérete. Az első kettő igen gyakori konfliktusa esetén általában az első javára döntöttek. A könyv és a kutatási módszer jövője szempontjából Bateson szövegéből két fontos tanulságot kell kiemelnünk. Először: jóllehet a most idézett bevezető elején Bateson határozottan leszögezi, hogy inkább arra koncentráltak, hogy egyaránt rögzítsék a normális és véletlenszerű történéseket, s nem arra, hogy meghatározzák a „normális" fogalmát, s azután arra várjanak, hogy lekaphassák a bali embereket, mikor jó fényviszonyok közt normálisan viselkednek, tehát adatgyűjtésre és nem tételeik igazolására használták a kamerákat, mégis mire a kamerát szeme elé véve a látott viselkedés rögzítéséhez kezdett - adatot gyártott -, a látványt Bateson számos kritérium szerint osztályozta. Ilyen volt a kamera kiválasztása is, hiszen nem csupán a rögzített cselekvés gyorsasága, hanem szignifikáns volta is döntő tényező volt. Másodszor: a Bateson által leírtak alapján úgy tűnik, a kutatás elsőleges eszköze - csakúgy, mint Boasnál s később a vizuális antropológia kibontakozása során - nem a fotográfia, hanem a filmfelvétel volt. A fotográfia alkalmazása, ha nem is véletlen vagy rossz, de semmiképp sem az ideális eszköze volt kutatásuknak. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy Bateson a terepmunka egy revelatív napját követően motoros filmtovábbító eszközt rendelt fényképezőgépéhez. „Mikor a terepmunkánkat terveztük, eldöntöttük, hogy sokat fogjuk használni az álló- és moz-