Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

NIEDERMÜLLER PÉTER: Az antropológia metamorfózisai: perspektívák a (késő) modern társadalom kutatásában

mat vizsgáló antropológusok viszont mindig olyan társadalmakban kutatnak, amelyeket társadalmi és politikai szubjektumként ismernek, amelyben benne élnek, amelyben maguk is „bennszülöttek" - de persze nem nemzeti értelemben, hanem mint a modern társadalom „bennszülöttjei", mint a modern társadalomban éléshez szükséges tudás birtokosai. Marylin Strathern ebben az összefüggésben mondhatta, hogy a modern társadalmakat kutató antropológusok a mindennapi életnek azokat a konstrukciós szabályait, illetve azt a mindennapi tudást (common sense understanding) igyekeznek leírni, amelyeket társadalmi és politikai szubjektumként maguk is alakítanak (vö. Strathern 1987). Az antropológusnak mint társadalmi, politikai szubjektumnak a társadalomra vonatkozó kulturális tudása szükségszerűen beépül abba a szisztematikus és analitikus antropológiai tudásba, amelyet kutatóként, tudósként a társadalomról termel. S ez egy lényegesen más ismeretelméleti és politikai helyzet, mintamellyel a klasszikus antropológia szembesült. II. A modern társadalom antropológiájának azonban más nehézségekkel is szembe kellett néznie. A „hazatérés" ugyanis azt is jelentette, hogy az antropológiának be kellett illeszkednie azon társadalomtudományi diszciplínák és érdeklődések közé, amelyek „eredendően" a modern társadalmat, annak különböző dimenzióit és tartományait vizsgálták. Ez a beilleszkedés különböző hatásokat váltott ki, és különböző következményekkel járt. Egyrészt az antropológiai elméletek és módszerek nyilvánvaló - de persze sok tekintetben korlátozott - hatással voltak más társadalomtudományokra. Másrészt - és számomra ez most a fontosabb kérdés - a társadalomtudományok, elsősorban a szociológia nagyon határozott formában vetették fel az antropológia illetékességét a modern társadalmak kutatásában, az eddigi, a korábbi diszciplináris határok érvényességét.

7 E kérdés létjogosultsága nehezen vitatható, hiszen az antropológia fogalmi, elméleti és módszertani eszköztára elválaszthatatlan a „smaü-scale social unit"-ok, a kis, jól átlátható, egyszerű felépítésű társadalmi egységek és világok kutatásától. S noha ennek az antropológiai szemléletnek a kizárólagosságát a hetvenes évek óta folyamatos kritika érte az antropológián belül is,

8 mégsem lehet ezt a hosszú és gazdag kutatás- és elmélettörténeti hagyományt figyelmen kívül hagyni. A modern társadalom antropológiája azonban nem arra törekedett - és ezt az előbbiekben már hangsúlyoztam -, hogy a hagyományos vagy törzsi társadalmakra kidolgozott elméleti apparátust és tradíciókat egyszerűen ráfordítsa a modern társadalmakra, hanem igyekezett kidolgozni a maga saját(os) kutatási modelljét, amelynek természetesen része volt az a felfogás is, amely szerint az antropológus elsősorban falvakban és városokban kutat. Ugyanakkor a modern társadalmakat vizsgáló antropológia jelentős mértékben relativizálta a research in mikrovilágokra irányuló paradigmáját, s azzal egyenjogúvá tette a research of makroösszefüggésekre és átfogó folyamatokra irányuló szemléletét. Ennek megfelelően nemcsak azt vizsgálta, hogy mi történik a modern társadalmak különböző helyein, a falvakban és a városokban, a modern társadalom perifériális vagy mellőzött csoportjaiban, hanem mindenekelőtt azt, hogy milyen jelentések, koncepciók, felfogások, eszmék, elképzelések, gondolkodási módok figyelhetők meg, vannak jelen a társadalmi térben, illetve hogy milyen szimbolikus mechaniz-