Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

RÉGI TAMÁS: Észak-kenyai nomadizmus a 21. században. Paló példája

MELLÉKLET Interjúk I. számú interjú. Ekenó anyja, Paló 1999. október 28. Hány éves? Hetvenkettő. Hol született? Messze, a tó másik végén, Naojaragagonban. Onnan vándoroltunk erre a területre. Hol ismerkedett meg a férjével? Kerióban. Mikor és miért vándoroltak erre a területre? Amikor a férjem meghalt, az összes feleség szétszéledt a gyerekeivel. Az első napfogyatkozáskor én a fiaimmal és a szétosztott állatokkal eljöttem Loiyangalani felé. Követtük a legelőket... Igaz az, hogy ha a férj meghal, akkor a feleségnek hozzá kell menni a férj bátyjához? Csak az első feleségnek kötelessége. Hová tűnt a sok állat? Mind meghaltak... El tudná mesélni, hogy milyen volt az esküvője napja? Nagyon-nagyon sok ember jött össze. Több százan mindenfajta törzsből, szamburuk, turkanák. Levágtunk húsz birkát, húsz kecskét, egy nagy bikát és egy nagy tevét. Akár ezer ember is összejöhetett. Ez volt a legnagyobb esemény, amin ennyien összejöhettek? Igen, ennél nagyobb nem volt. A beavatást a családok elvégezték maguknak. Tudna még olyan eseményt említeni, amikor sok ember összejöhet? Imádkozni gyűlik még össze két-háromszáz ember a távoli vidékekről, és egy csoportot alkotva jár imádkozni, énekelni. Ide, Loiyangalaniba, Moityba stb. Amikor odaérnek egy helyre, akkor a családok két-három kecskét adnak, és megetetik őket... Mi az, ami változott fiatalkora óta? Régen minden nagyon szép volt. Sok állat volt. Az emberek boldogabbak voltak, mert zöldek voltak a legelők. Imádkozni fogok értetek. Hol szokott imádkozni? Csak itt. hlines erre külön helye? Nincs, csak itt. 2. számú interjú. Ekenó, Paló 1999. október 26. Én Kerióban születtem, de már pici gyerekkorom óta, még a beavatás előtt, a szüleimmel ide költöztünk. Itt nőttem fel Palón. Néha követtük csak a folyó vándorlását.