Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

RÉGI TAMÁS: Észak-kenyai nomadizmus a 21. században. Paló példája

Kétségtelen, hogy Palón a faszéngyártás vagy a halak eladása volt a legnagyobb lépés a monetarizmus felé. Ezek a tevékenységek azonban úgy jelentkeztek Paló lakóinál, mint individuumok megnyilvánulásai. Éppen azért, mert a külvilág sem kezelte gazdasági entitásként a csoportot, csak a személyt, a turkanák is egyénileg „gazdálkodtak". Képtelenek voltak csoportként fellépni a piacgazdaságban, mint ahogy állatot sem tudtam tőlük venni úgy, hogy csoportként szólítottam meg őket. Nem közösségként termeltek piacra, hanem egyénenként. Hiába kellett többen összeállniuk a csónakos halászathoz, vagy hogy a faszenet elszállítsák Loiyangalaniba, a kapott érték nem a termelőközösségé, hanem az egyéné lett. A megtermelt pénz az asszonyok sajátja maradt, arra fordították, amire akarták. Az egyéni gazdálkodás mellett megjegyzendő viszont, hogy a legfontosabb gazdasági értékek áramlása továbbra is a hagyományok szerint zajlott: az öröklés és a menyasszonyváltság állatok formájában cserélt gazdát. Ahogy Turton ( 1979:1 7) mondja, „nincs összefüggés a menyasszonyváltság és a jólét között", azaz nem az állatok száma fontos a menyasszonyváltságban, hanem az, hogy áramoljanak. Ezért a vagyon nagy része állatok formájában cirkulált a palóiak életében is, ami mutatja, hogy amíg állat van a nomád csoport gazdaságában, addig biztonságban érezhetik magukat, és addig a személyi vagyon megfér a sokkal fontosabb közösségi javak mellett. Ez a helyzet mintegy háttérbe szorítja az egyéni gazdálkodás szerepét, és kiemeli a hagyományos vagyon áramlását. Ezzel a folyamattal egyenlítődött ki a személy és a csoport közötti feszültség. Azonban már Palón is felfedezhetők a modernizáció azon jelei, melyeket nem volt képes a hagyományos társadalom kezelni. Erre példa Emudon második felesége, aki a jobb megélhetés reményében Loiyangalaniba költözött, ezzel megbontotta családját, a legfontosabb egységet az észak-kenyai pásztorközösségekben, azaz itt egy gazdasági kényszer váltotta fel a társadalmi normát. Mégis mindezek ellenére úgy látszik, hogy Palón megfér egymás mellett a gazdaságinak tekinthető termelés (hiszen kétségtelen, hogy a faszéngyártás esetében „előre kitervelt, nyereségvágyból elkövetett" termelésről van szó) és a hagyományos pásztorkodó életmód, annak saját értékeivel. Sikerrel oldódik tehát a társadalmi-gazdasági feszültség, és úgy látszik, hogy a modernizáció, az újfajta piacgazdaság egy specializálódó nomadizmust alakít ki, melynek hagyományos társadalmi és gazdasági intézményeire idővel új termelési és csoportkapcsolatok épülnek. JEGYZETEK 1. Észak-Kenyában és Dél-Etiópiában 1999-ben, Dél-Etiópiában 2001-ben. 2. A fentiek ellen szólhat az a tény, hogy ha fegyveres támadás éri a csoportot, akkor azonnal megjelenik a kónikus nemzetség, és a tagjai egyesült erővel védelmezik magukat. A háború azonban nem állandó, sőt az idő nagyobb részében az emberek békében élnek. A kelet-afrikai nomádoknak nem lételemük a háború, még ha sokszor úgy tűnik is, és az emberek jobban szeretnek békében élni, mint az amúgy is kevés vagyonukat feláldozni a harcokban. 3. A turkanák körülbelül kétszázezer lelket számláló, Észak-Kenyában élő nomád nép. Fő területük a Turkana- (Rudolf-) tó és az ugandai határ közé esik. Paló volt annak a helynek a neve, ahol a turkana terepmunkámat végeztem. A hely másfél napi járásra van Loiyangalanitól a Turkana- (Rudolf-) tó partján.