Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

BLOSJÁNI MELINDA: Ki kicsoda a hiedelemszövegekben? Egy moldvai vallásos narratíva gyűjtésének kommunikációelméleti és társadalomtudományos megközelítése

nyilatkozásai egyik háttereként korábban már beazonosítottam a közösség ártó szándékú, mágikus cselekedeteket elítélő világképét: „[...] nem is szabad nekik meghallani, hogy mit mondok, mit csinállok. Nem csinállok boszorkán senkinek, lehetne, de soha-soha, sem az enyimnek, sem senkinek." A „kivirágoztatja, amit mond" kijelentés egy világi apáca szájából hangzott el, aki saját édesanyjának megtiltotta, hogy kérésünkre a szüleitől hallott vallásos legendákat elmesélje, mert nem felelnek meg az egyház tanításainak. Itt a vallásosság felől megfogalmazott értékkonfliktusról van szó, amely a szakralitás intézményen kívüli verbális műfajait kérdőjelezi meg. Az egyén és közösség közti konfliktus, úgy tűnik, valójában a társadalmi rendet, a családi élet normáit megszegő viselkedést akarja szankcionálni, a közösség egyik tagja megbízhatatlannak minősítése (egy kívülállónak címezve) pedig a társadalmon belüli viszonyokat, egyenlőtlenségeket reprodukálja. Ebből a szempontból a tudás feletti ítélkezés, az egyén reprezentációs képességeinek és történetei referencialitásának visszavonása nem a konfliktus valódi oka, hanem ürügye. Egy másik megközelítésből az is problematikus lehet, hogy miért épp egy kirekesztett egyén tudásának hitelessége körül forog a vita. Ehhez szükség van egy rövid elméleti kitérőre. A konfliktus antropológiai elméletei sajátos módon kapcsolják össze a konfliktus és a kultúra fogalmát, a kettő között többszintű kapcsolatot feltételezve: „[...] a konfliktus mindig kulturális tény: a különféle konfliktusok kulturálisan meghatározottak, definiáltak: kultúrák szervezik a konfliktusok formáit, keretfeltételeit, nyújtanak eszközöket a konfliktusok megoldásához. [...] továbblépve a konfliktus a kultúra előfeltétele, sőt létrehozója." (Szíjártó et al. 2001:47.) A konfliktusok ennek a szemléletnek megfelelően nem destruktív hatásúak, hanem konstruktív szerepet töltenek be a társadalmi kapcsolatokban: „ [...] a konfliktus alapvető szerepet játszik a saját és az idegen közötti határ megrajzolásában, amely minden kultúrában központi szerepet tölt be - nem utolsósorban a hagyományozás, az átörökítés miatt" (Szíjártó et al. 200

1:48). A vizsgált eset vitái ennek megfelelően kontrollmechanizmusként értelmezhetők abban az értelemben, hogy az események miként jelennek meg a nyilvánosság előtt. Tehát a j. A.-t körülvevő konfliktusok tulajdonképpen a társadalmi integritás szempontjából relevánsak: a csoport tagjainak elhatárolódása a hazugnak tartott egyéntől a kulturális tudáshoz való viszonyulás sajátos formája is egyben. A közösségi tudás birtoklása a tét, a defenzív viselkedés a tudás relevanciáját igazolja: csoportidentitásukhoz, valóságukhoz tartozik, emlékezetük része, arra valók, hogy használják őket. J. A. adatközlői szereppel való azonosulása ezzel az elsődleges kontextussal szemben ezt a tudást egy másodlagos kontextusban használja, és megváltoztatja. Ennek a másodlagos kontextusnak lényeges alkotóeleme a „nagy nyilvánosság", a kutató és a közösség tudásának közkinccsé tétele. A hagyományról való kérdezést hogyan értelmezi a közösség? Ottlétünk alatt nyitottságot, érdeklődést tapasztaltunk, találkoztunk olyan falubelivel, aki örömmel újságolta, hogy hozzá is hamarosan érkeznek kutatók. A közösség egyetért hagyományai publikussá tételével, azonban a műfajt, kontextust változtatott hagyó-