Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

BLOSJÁNI MELINDA: Ki kicsoda a hiedelemszövegekben? Egy moldvai vallásos narratíva gyűjtésének kommunikációelméleti és társadalomtudományos megközelítése

Az adott beszédhelyzetből nem derült ki egyértelműen, hogy mikor kinek a világképével szemben védekezik: egy nekünk, idegeneknek tulajdonított racionális világképpel vagy saját közösségének értékelésével szemben. Elejtett megjegyzései alapján különböző megnyilatkozásokban mindkét feltételezés helytálló lehet. Az olyan kijelentések hátterében, mint: „Ne mondjátok ti ezt másoknak, mer ezek a falusiak nyúccsák meg. Ekkorából csinálnak nagyot", a közösség véleménye válik láthatóvá, ami az ártó szándékú mágikus cselekedeteket elítéli. Másrészt a „nem tudom" típusú tagadó reakció a gyűjtőknek is szól, arról hogy eddigi tapasztalatai alapján a kérdéseikből énkép-/világkép-veszélyeztető kognitív hátteret, értékrendszert következtetett ki. Egy sikertelen gyűjtésről szóló beszámolója is erős világképvédő stratégiához vezetett, itt énképét erőteljesen fenyegetettnek érzi, a boszorkányságvádja alól mentegeti magát: „Aszongyák, Magyarországon boszorkán, amelyik tud olyan fármékokat [varázslatokat], ördögökvei, mer járt a tavaly egy leán. S hát ön tud-e olyan ördögököt, ördögököt? (Nevet) Mind csak, amelyik tud, csinálják meg. Én nem. Mondom, nem, én nem tudok. Nem boszorkán? Azok boszorkányok, aszongya. (Nevet) S aztán mondtam, azt az ónöntést, s aszonta, há akkor mind csak boszorkánok. (Nevet) Mind csak boszorkán, aszongya. Nem, mer nem mondja a rosszakat. Nem hozza elé délok [egyáltalán] sem a rosszat. Pont, mind mikor mondta az iskolába egy poéziát [verset]. De ha használ?" Egy másik kontextusban azonban ugyanarról a témáról, a boszorkányról helyeslően, egyetértően nyilatkozik, mint aki még a pap szerepkörét is meghaladja: „Én hol papot kaptam, s amikor pénzem vót, ha nem vót péndzem, akkor adtam egyebet, s én ser mentem. (S a pap mit kellett hogy csináljon?) Pap, imádkozott. Hamarébb nem tudtuk, hova jár, de addig imádkozott, kileltük, mer elmentem egy olyan boszorkánhoz, amelyik tudta kitalálni." Hogyan lehet az, hogy ugyanahhoz a tartalomhoz más-más viszonyulás olvasható ki a szövegekből: a teljes tagadás, a használat, amit mások félreértenek és a specialistának tulajdonított tudás helyeslése? Hipotézisem szerint azért történhet ez meg, mert a tudáshoz való viszony nem rögzített, a használat nem tartozik az információk jelentéstartományához, ebben az esetben csupán a megnyilatkozások közötti sajátos összefüggésekválfajaiként értelmezhető. A beszédalanyok nem változnak, annál inkább a beszédfolyamat más változói, mint a beszédszándék, a címzettnek tulajdonított intencionalitás és világkép. Ennek alátámasztására olyan részeket ollóztam ki a szövegből, melyek eltérő megnyilatkozásokban ugyanarról a témáról hangzottak el: a két év során több alkalommal is előadta ugyanazt a történetet más-más kontextusban. Ezek szembeállítása az eddig elmondottakat szemlélteti. a) „Nekem es olyan rossz emberem vót, mer vert, csúfolkodott, s örökké kértem az Istent, hogy elejtse valahol, vagy térjen jóra, s aztán éppen, né most négy esztendeje meghalt. Mer ő megcsinálta, hogy én ologén [nyomorék] maradtam a lábaimmal, a húgával s a sógorasszonyaival." b) „(Mikor szokott imádkozni?) Én imádkozom, mikor van, va [vagy] egy olyan, melyik nekem rosszat csinát, s én nem csinátam, még háromszor es elmondom, nem eszem