Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)
Tabló - Tárgyakkal való foglalatosság és modernizáció: egy breton példa Gregor Dobler: Bedürfnisse und der Umgang mit Dingen. Eine historische Ethnographie der Ile d'Ouessant, Bretagne, 1800-2000 Wilhelm Gábor
A tévé szerepének taglalásakor előtérbe kerül a kulturális kreativitás kérdése, az elsajátítás fogalma, mely az utóbbi évtizedek etnológiai munkáiban a korábbi átvételfogalom helyére lépett - elsősorban az anyagi kultúra modern elemei kutatásának hatására. A kerítésfal mint kutatási téma első pillantásra marginális jelentőségűnek tűnik, de alkalmasnak bizonyul a modernizálódás alaposabb körbejárására. A második világháború után Ouessant lakói vagy a hagyományos, illetve később újra bevezetett, kőből rakott, vagy az újabb, betonból öntött kerítést használták a telkek, kertek elválasztására. A két típus eszközértékében nem különbözött egymástól, annál inkább esztétikai és szemiotikai nézőpontból. E rész utolsó fejezete végül a szigetlakók alkoholfogyasztásával, ennek társadalmi beágyazottságával foglalkozik, részben történeti források alapján, illetve sokkal alaposabban a jelenlegi szokásokkal. A téma emellett lehetőséget ad a szerzőnek, hogy az összefoglalás előtt visszakanyarodjon a könyv fő kérdésére: milyen szerepet játszanak a szükségletek a dolgokkal való foglalatosság során, és milyen helyet képesek betölteni egy kulturális elemzésben? A szerző fogalmi megközelítéséből ízelítőként a hátralévő részben az étkészlettel foglalkozó fejezet néhány gondolatmenetét mutatom be. A kiindulóprobléma itt a dolgok etnológiai elemzésén belül a jelentés, illetve a használat irányából történő vizsgálat. Pillanatnyilag az, hogy egy antropológus inkább a jelentés vagy a használat iránt érdeklődik, elsősorban egyéni ízlés kérdése; persze változó lehet, hogy a kutató mennyire a tudomány adta problémák mentén határozza meg ezeket a súlypontokat, illetve mennyire a vizsgált közösségek szabta keretben mozog. Léteznek ugyanis olyan vélemények, melyek szerint a tárgyi világ jelentésdimenziójának hangsúlyozása a fogyasztói társadalom leírására kialakított elméletek kritikátlan használatának következménye, és a premodern közösségekben a dolgok gyakorlati haszna sokkal lényegesebb, mint jelértékük. Ha ez igaz, akkor a hangsúly kijelölése megfelelő leírás kérdése, és nem ízlés dolga többé. Ennek ellenére az antropológiában a mai napig gyakran választják szét, állítják szembe a használati és a jelértéket. Ennek lehetnek normatív okai is: azaz az emberi tevékenység felosztása gyakorlati és szellemi szférára (és e mögött egyaránt állhat idealista vagy materialista álláspont). Ugyanakkor a megkülönböztetés alapulhat heurisztikus szempontokon is, azaz tipológiailag megkülönbözteti a tárgyak gyakorlati és szimbolikus használatát. A kérdés ebben az esetben a kétféle típusú használat kapcsolata. Dobler fogalmi rendszerében az általánosabb használati érték bontható fel jel- és eszközértékre. Egy dolognak akkor van jelértéke (Zeichenwert), ha módosítani képes a társadalmi környezetet. A jelérték megváltoztatja az emberek gondolatait, érzéseit, meggyőződéseit, és a társadalmi környezetre irányul. Éppen ezért a jelérték feltétele a közösség, közönség. Itt nagyobb súlyt kap az ízlés, az elfogadás. Az eszközérték (Werkzeugwert) a dolgok azon képessége, melynek révén a materiális környezet tervszerű módosításához lehet használni őket. Ha egy dolog egy használati értékláncon belül helyezkedik el, akkor az értékét nem a végcél, hanem a közvetlenül következő lépés határozza meg. Ha az eszköz- és jelértéket szigorúan szétválasztjuk, ez könnyen arra a feltevésre vezethet, hogy a jelértéknek nincs gyakorlati jelentősége, illetve hogy nem alkalmazható instrumentálisán. Ugyanakkor a jelértéknek szintén lehet gyakorlati következménye, és az eszközértékhez hasonlóan lehet instrumentálisán, tervszerűen alkalmazni.
