Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)
NIEDERMÜLLER PÉTER: Az antropológia metamorfózisai: perspektívák a (késő) modern társadalom kutatásában
volt, hogy nyomatékosította a kultúra és társadalom koncepcióinak, fogalmainak egymástól való ontológiai és ismeretelméleti elválaszthatatlanságát. Az utóbbi mintegy másfél évtizedben valóban közhellyé vált, hogy az, amit társadalomnak nevezünk, kulturális formákon keresztül konstituálódik, mintázódik, válik láthatóvá, és reprezentálódik. Ebből következően képtelenség a társadalmat és a kultúrát, a „társadalmit" és a „kulturálisát" szétválasztani, hiszen minden társadalom csak annyiban létezik, amennyiben a közösen birtokolt kulturális koncepciók, tudások, jelentések, illetve szimbolikus mechanizmusok és praxisok azt megteremtik, illetve megengedik. S éppen erről a reflexivitásról van itt szó, arról hogy a kultúra teremti meg a társadalmat, miközben a társadalom azt a keretet, azt a teret jelenti, amelyen belül a kultúra mint közösen birtokolt tudás és praxis működik. Ebben az összefüggésben különös hangsúly helyeződik a „közösen birtokolt" kifejezésre. Ez a kifejezés, illetve az a tény, hogy a mai antropológia a társadalmat kulturálisan létrehozottnak tekinti, nem azt jelenti, mintha a modern társadalmak kulturálisan egyneműek lennének, hanem éppen ennek az ellenkezőjét, azt hogy a (késő) modern társadalmak - és ezt az ezekben a társadalmakban folyó antropológiai kutatások meggyőzően bizonyították - leglényegibb sajátosságát a legkülönbözőbb, egymásnak ellentmondó kulturális jelentésekés jelentés-összefüggések, kulturálisan kódolt eszmék, elképzelések és jövőképek folyamatos találkozása és egyidejűsége jelenti. Éppen ezért hangsúlyozzák az újabb antropológiai elméletek, hogy a (késő) modern társadalmak esetében rendkívül problematikus úgy tekinteni a kulturális jelentésekre, mint társadalmi struktúrákba ágyazott rendszerekre. Ehelyett sokkal célravezetőbb folytonosan változó, egymásba olvadó kulturális áramlatokról - cultural flows -, azaz a kulturális formák és jelentések mobilitásáról, mozgékonyságáról, dinamikus, nem statikus voltáról, relatív koherenciájáról, időszakos összeolvadásáról, majd szétválásáról beszélni. Ez a megközelítés a kulturális jelentéseket olyan sokféle szálból, rétegből és elemből szövődő, szerveződő folyamatnak mutatja, amely nem egyszerűen lineárisan terjed, s amely kizárólagosan sem eredetében, sem használatában nem köthető egyetlen territoriális vagy lokális csoporthoz sem. Éppen ezért a modern társadalmakat kutató antropológia számára nem az a(z egyetlen vagy kizárólagos) kérdés, hogy milyen a kultúrája ennek vagy annak a helynek, ennek vagy annak a csoportnak. Hasonlóképpen nem törekszik ez a szemlélet csupán arra, hogy jelenségeket figyeljen meg és írjon le, s hogy azokból igyekezzék kihámozni az adott kultúra belső, rejtett jelentéseit, hanem sokkal inkább a különböző kulturális áramlatok termelését, azok nyomon követését, a közöttük lévő érintkezések és kommunikációs formák, valamint azon szimbolikus és politikai mechanizmusok leírását tekinti feladatának, amelyeken keresztül vagy amelyek segítségével a különböző kulturális áramlatok és jelentés-összefüggések közötti egyeztetések történnek - mivel a késő modern társadalom új rendje ezeken a mechanizmusokon keresztül artikulálódik." Ez a felfogás aztán szinte magától értetődően vezetett el ahhoz az utóbbi években egyre terjedő állásponthoz, amely szerint az antropológiaelmélet középpontjában nem a kultúra és/vagy a társadalom elhasznált kategóriáinak, hanem az egyes embereket és társadalmakat mozgató, közösen birtokolt, de mégis erősen differenciált mindennapi vagy kulturális tudásnak, annak szociokulturális logikájának kell(ene) állnia (Herzfeld 200 1 :x). Ez a common sense understandinget az előtérbe állító megközelítés szorosan kapcsolódik ahhoz a társadalomelméleti, illetve társadalomtörténeti irányzathoz, amely a kultúra fogalmának alternatívájaként társadalmi imaginációról (social imaginer/) beszél (vö. Gaonkar