Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)
AGÓCS ATTILA: A gömöri romungrók mesélési szokásairól
vák romungró, szlovákból fordított idézet, m = magyar romungró, szemelvény a magyarul folytatott beszélgetésből, lakhely. A kódalás alól egyedül az 1949-ben Rimakokován született Vojtech Oláh „Béla" jelent kivételt, mert az idézett gondolatok nagy része tőle származik, és az adatok állandó feltüntetése fölöslegesen széttördelné a szöveget. 13. Vö. a kaposszentjakabi beások virrasztásának első napja: „kb. este tízig beszélgetnek, elmondják a halott jó tulajdonságait, az elhalálozás okát, körülményeit, a rég nem látott rokonok megbeszélik a távollétük alatt történt eseményeket. A mesemondás éjfél körül kezdődik, de a következő napokon már mesével indul és fejeződik be a virrasztás." (Szapu 1985:10.) 14- A fordítás magyartalansága az adatközlő rossz szlovákságát hivatott visszaadni. 15. Azokban az esetekben, amikor „a halottasházban fekszik, kirakják a fényképét" (Horváthová 2001:122). 16. „Márkusfalván [volt Szepes vármegye -7\, A\ olyanra is emlékeznek, hogy ha szegény családból származó halt meg, két férfi a cigánytelepről tányérral a kezében körbejárt pénzt gyűjteni a többiektől." (Mann 2001:113.) I 7. Itt azonban meg kell említenem, hogy 2004 februárjában (három nappal érkezésem előtt) adatközlőm, Vojtech Oláh részt vett Rimakokován egy udvaron folyó virrasztáson, annak ellenére hogy hó volt. 18. Vö. „Ha mód van rá, külön helyiségben gyülekeznek a nők és külön a férfiak, ha nem, akkor a helyiségen belül különülnek el. A feleség csak nagy ritkán ül férje mellé" (Szapu 1985:10.) 19. Horváthová 2001:122; vö. „Napközben a halott mellett főként imádkozó nők tartózkodnak." (Mann 2001:110.) 20. A mesék terjesztésében részt vehettek a cigány vándorkereskedők, például az esernyőjavítók, valamint a cigány nemzetiségű „hivatásos koldusok" is, akik az éjszakai szállásért meséikkel fizettek a befogadónak (Hübschmannová I 983:63). 21. Vö. Szapu kaposszentjakabi beások között szerzett tapasztalatai alapján kijelenti: a virrasztás „tulajdonképpen összekötő kapocs az egymástól többé-kevésbé távol lakó, más-más munkahelyen dolgozó családok között" (Szapu 1985:10). 22. A beszélgetés idején augusztus volt. 23. Hübschmannová szlovák romungró adatközlőjének következő szavait idézi: „Azelőtt nem volt munka, nem volt mit csinálni, ezért a romák heti két-három alkalommal összegyűltek mesélni. Mindenki egy helyre... Este ötkor, hatkor összegyűltünk, de néha már déltől folyt a mesélés, mikor hogy... És amikor Dilinyák elkezdett mesélni, egy mese eltartott déltől akár háromig, négyig is éjfél után." (Hübschmannová 1988:84). 24. Vö. „A szabadidő eltöltésének funkciója mindkét esetben a közösség igazolásának funkciójához kötődik, mely úgy a közös összejöveteleken való részvételen, mint a csoport értékeinek résztvevők közti átadásán és átvételén keresztül megvalósulhat" (Hübschmannová 1973:11). 25. Mode szerint a roma mesékben tükröződő vendégekkel szembeni viselkedésmód, illetve tisztelettudás „egy ősi kulturális örökségre utal". Ezeket az erényeket szerinte a cigányok nem a többségi társadalomtól vették át, hiszen az nem volt velük szemben megértő, tehát egyedül Indiából származhatnak (Mode 1983:40). 26. Vö. „A kölcsönösen jóváhagyott mesei szereplők viselkedése, cselekedetei, tulajdonsága erkölcsi tanulságul, követendő mintául szolgál" (Szapu 1985:1 I). 27. Az őrtilosi beásoknál is főként férfiak meséltek (Eperjessy 1991:9). 28. „Olyat is megéltem, hogy egy ilyen összejövetelen két bároként (nagyként) elismert mesemondó versenyzett egymással." (Hübschmannová 1988:84.) 29. „Az »officialis« mesemondók a férfiak voltak." (Hübschmannová 1988:84.) 30. Ezen állításnak határozottan ellentmond az a tény, hogy ismerünk cigány női mesemondó repertoárját bemutató monográfiákat is, például Sinkó-Dömötör I 990. 3 I. „Az öregnek vettünk olyan pakli dohányt, oszt azé mesét" (L. A 1932, m., Rimapálfala).
