Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)
AGÓCS ATTILA: A gömöri romungrók mesélési szokásairól
de közben meggyőződésük, hogy az egyezség hiánya ellenére megkapják az elhunyt családjától azt, ami őket megilleti. Úgy tűnik, a háttérben a jutalmazás íratlan szabályai mozgatják az eseményeket. Egyezség nélkül is tudja mindkét fél, milyen a „honoráriumok" aktuális mértéke, tudják, mennyit illik adni a zenészeknek, sőt a család társadalmi státusa növekszik, ha többet adnak, mint amennyit illik (L. A, 1932, m„ Rimapálfala). Hasonlóképpen működhet/működhetett ez a mesemondók esetében is, ahogyan Vojtech Oláh magyarázta: „Mondom: azt nem kérték... aki adott nekik, no." A narrátor és a hallgatóság interakciója A 20. század első felének kutatói még viszonylag kis jelentőséget tulajdonítottak a mesélőközösségek narrátor melletti másik fő összetevőjének, a hallgatóságnak. Csak kevesen számoltak az auditórium szerepével, tehát az „egyéni alkotás - közösségi befogadás" (Szapu 1985:9) kettősségével a keletkező mű milyenségének vizsgálatakor. Biczó Gábor szerint azonban „a mesemondói közösség eredeti értelemben kommunikatívdiszkurzív értelemközösség. A mesemondás alkalma az eredetileg orális (szóbeli) műfaj esetében egyaránt számot tartott az elbeszélő és a hallgatóság aktív jelenlétére. A mesélő, a történet megjelenítőjének szerepe nem magányos, hisz a mindenkori közönség igényeitől, tetszésének megnyerésétől függ sikeressége. Ennek érdekében a mesemondás során kialakuló elsősorban metakommunikativ- gesztusokra, mimikára épülő - helyzet kezelése a mesélő és a hallgatóság szempontjából egyaránt fontos." (Biczó 2003:5 I ; vö. Nagy I 988:9.) A gömöri cigányság körében a mesemondási alkalmakra vonatkozó pontos szabályok a fentiek tükrében tartalmaznak előírásokat úgy a hallgatóság összetételére, mint szerepére vonatkozóan. Az említett szabályok alapján minden felnőtt hallgathat mesét, miközben azonban érvényes Milena Hübschmannová megállapítása, miszerint: „A publikumot a formális összejöveteleken felnőttek alkották. A gyerekeknek tilos volt a belépés egyrészt azért, mert dzsungale paramiszákat (buta meséket 37 ) is meséltek, melyek nem valók gyerekeknek, másrészt pedig azért, hogy a gyerekek ne zavarjanak." (Hübschmannová I 988:84-85.) A nagyobb gyerekeknek, pontosabban a serdülőknek, „ha vannak tizenhárom, tizennégy évesek, 38 már szabad". Az apró gyerekek részvételi tilalmát adatközlőim azzal is magyarázták, hogy a virrasztásokon (melyeket a kutatott közösségek fő mesemondási alkalmának tarthatunk) csak este nyolc óra körül kerülnek sorra a mesék, ekkorra azonban a gyerekeknek már le kell feküdniük. A nem formális alkalmakon azonban részt vehettek, hiszen a családon belüli hagyományozás (apáról fiúra, apáról unokára 39 ) másként meg sem valósulhatott volna. Gyakrabban meséltek azonban a gömöri roma mesemondók idegen gyerekeknek, mint a sajátjaiknak. Nők jelenlétében néhány gömöri mesemondó nem hajlandó mesélni; B. Kovács István adatközlője (a rimaszécsi Busa Viktor) pedig nők jelenlétében döntően megváltoztatta mesélési stílusát (B. Kovács I 998:9). A nők jelenléte általában hatással lehet az erotikus kicsengésű, tréfás mesék tartalmára is. A rimapálfalai Lakatos Adolf például bevallotta, hogy felesége jelenlétében nem részletezte a szokásos módon a hős saját nemi szervével való „játékát". Amikor a kocsmai asztalnál csak férfiak maradtunk, s az eredeti szöveg végéhez értünk, elmondta a kihagyott részt is: 40 „Mer úgye, itten még-
