Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

AGÓCS ATTILA: A gömöri romungrók mesélési szokásairól

A szájhagyomány mint a repertoár forrása A szájhagyományból repertoárjába került anyag esetében az átadás két fő formáját különböztethetjük meg, a virrasztóban való tanulást és a tudatos tanítást. Vojtech Oláhot az apja és egy kiváló helyi mesemondó választotta ki a mesemondószerepre. Már ifjú legényke korában járt apjával a virrasztókba, hogy ott meséket hallgasson. Ekkor azonban még főként szülőfalujára korlátozódott a tanulási lehetőségek köre, s csak később jutott el más községekbe is, ahol a családnak rokonsága vagy ismerősei éltek. Azon mesélők köre, akiktől tanult, így egyre bővült - a helyi romungrók mellé (például D. Banga, I. Cibl'a) besorakoztak roma mesélők más községekből is, sőt oláh cigány közösségekből is (vö. Hübschmannová 1973:14; például egy meg nem nevezett losonci lovári). Amint látjuk, a cigányság egyes etnikai alcsoportjai, valamint a gömöri többségi lakosság közötti átvételek létrejöttét döntően befolyásolja az a mobilitás, melynek hátterében a romák kiterjedt rokonsági rendszere áll. Ez természetesen nem veszi figyelembe sem a helyi közösség, sem a régió határait, de még a magyar-szlovák nyelvhatárt sem. A gömöri romák meséiben tehát a saját, valamint az átvett (magyar, szlovák, a romák más etnikai alcsoportja, például lovári) elemek kombinációjából létrejött új minőség tükröződik. A mester és tanítvány

4 közötti kapcsolatfelvétel kezdeményezője lehet akár az egyik, akár a másik fél. Oláh meghatódva emlékezett beszélgetéseink során arra a napra, amikor a haldokló Ján Radié, aki a környéken jó mesemondó hírében állt, érte küldte Kerekrétről (Kruzno) fiait, mert át akarta neki adni legszebb meséjét: „Bélám, megtanítok neked egy mesét, ezt mindenhol el kell mondanod, ahová majd hívnak. Csak ezt az egyet mondd el nekik, és ne félj, mindenhol szívesen látott vendég leszel."

5 Radié még aznap meg is halt. Olyan esetre is emlékezett azonban, amikor saját elhatározásából keresett fel egy jó mesélőt Málnapatakán (Málinec), akinek a „négyszemközti" mesélésért dohánnyal fizetett, hogy új meséket tanulhasson tőle. A régió határain túli migrációval mint a repertoárbővítés alkalmával Oláh esetében nem számolhatunk.

6 Az egyedüli hosszabb időszak, amelyet szülőföldjétől távol - saját „folklórközösségén" kívül (Koleéányi 1947:222) - töltött, a kötelező katonai szolgálathoz kötődik, melynek során azonban mesemondással nem találkozott. Mivel tudjuk, hogy már gyermekkorától aktívan érdeklődött a mesemondás tudománya iránt, ebből az adatból arra következtethetünk, hogy a 20. század hatvanas éveinek végére a valamikori Csehszlovákia területén már megszűnt a kaszárnyákban a mesélés még az ebből a szempontból hagyományőrzőbb cigányság körében is. A meserepertoár írott forrásai Repertoárjának írott forrásai között Oláh néhány mesekönyvet említett:

7 P. Dobsinsky: Slovenské rozprávky (Szlovák népmesék) - ezt a községi könyvtárba járt olvasgatni, Tisíc a jedna noc (Ezeregy éjszaka meséi) - ennek valószínűleg ponyvakiadását

8 ismeri, melyet egy padláson talált bontási munkálatok során, Trizlaté vlasydeda vseveda (A mindentudó apó három arany hajszála). Az említett könyvekből a következő mesékre emlé-