Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

HORVÁTH KATA: Szóban-írásban - egy cigány szerelmeslevél kapcsán

alkotja meg magának azt a valóságot, amely körül a mindenkori szöveg vagy beszédaktus forog. Ha a nyelv tulajdonképpeni teljesítménye az, hogy ilyenformán kapcsolatokat hozzon létre, azaz valóságképző viszonyokat állítson elő, akkor a stilisztikai jegy olyan jelként válik megragadhatóvá, amely arra a nyelvhasználatban újra és újra létrejövő kapcsolatteremtésre utal, amely során a beszélő és a címzett, és az őket körülvevő világ egymással egyfajta viszonyba lép." (Anderegg I 995:248.) Látnunk kell tehát, hogy szövegeink minden esetben valamilyen viszonyrendszerben jelennek meg, és ezt a viszonyrendszert erősítik, hozzák újra létre és alakítják. Létezik tehát egy keret, amelybe egyrészt beleíródnak, és amelyet - másrészt - újraalkotnak, vagyis egy olyan dinamikus típus-példány viszony, ami az újabb és újabb szövegek keletkezésével folyamatosan újrarendeződik. Ugyanakkor a viszonyrendszer, amelyben a szöveg előttünk megjelenik, nem objektíve adott, és bár természetesen a szöveg tehet és leggyakrabban tesz is utalásokat saját keretének kijelölésére (például saját műfajára), az értelmező feladata lesz, hogy a szöveg által felkínált keretjavaslatok közül valamelyikben - nyilván a saját nézőpontja számára legrelevánsabbnak tűnőben - elhelyezze azt. A kezünkben lévő szerelmes levelek elhelyezhetők lennének például a levél műfajon belül a szerelmes levelek között, de mivel a levelek írói és olvasói e műfajnak a gádzsó világban való létezési formáiról szinte semmit sem tudnak (legfőképp csak annyit, hogy létezik), és „szabályos", vagyis a nem cigány világ levélírási hagyományában kialakult kritériumait (mint azt a konkrét elemzésből látni fogjuk) csak minimális szinten ismerik, viszont csoportjuk mindennapi kommunikációjában konkrét kompetenciával rendelkeznek, számunkra érdekesebb lehet interakciós szokásaik és stratégiáik viszonyában olvasni ezeket a leveleket. Interpretációnk tehát nem a szövegtípus-kritériumokat felállító formális szövegtipológia keretében íródik (bár nem állítjuk, hogy egy másik szemléletmód szerint, amely inkább a normától való eltérés stilisztikai hagyományához kapcsolódna, egy ilyen keretben történő értelmezés lehetetlen lenne), vagyis nem a levél hagyomány szövegváltozatainak és szövegtípusainak közegében foglalkozik a cigányok leveleivel. Inkább egy interakciós elvű kommunikációtipológiához kapcsolódva (Tolcsvai Nagy 1996:100), az adott cigány közösség „szövegfajtáinak" kontextusában próbálja értelmezni a leveleket. Szerintünk ugyanis a szövegfajta fogalmára, illetve az egyes szövegfajtákra objektív, az első látásra akcidentálisnak tűnő, pragmatikai tényezőktől független definíció aligha adható. Hiszen, mivel „a szövegfajták közötti különbségtevés a kommunikációban résztvevők számára fontos, és a különböző szövegtípusok jellemzőiről való tudás e résztvevők mindennapi tudásához tartozik [...] a szövegfajták, illetve a szövegfajta-fogalmak nem objektíven adottak, hanem a kommunikatív interakcióban konstruálódnak." (Gühlichtet idézi Tolcsvai Nagy 1996:103.) A gömbaljai cigányok írásai A fentebb kifejtett elméleti háttér értelmében a szerelmes levelet a közösség egyéb kommunikációs aktusainak közegében értelmezzük. Ez a közeg, bár javarészt szóbeli kommunikációból áll, és benne a nyelvről - sőt (ahogy az ezt megelőző és ezt követő fejezetek állítják) a megesett dolgokról, a kialakuló viszonyokról és általában az őket körülvevő