Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)
Helyzet - Pócsik Andrea: Roma identitás(ok) megközelítésmódjai Bódis Kriszta: Amari Kris (2004). Kőszegi Edit — Szuhay Péter: Kitagadottak (2001 ) és Mohi Sándor: Ahogy az Isten elrendeli -Olga filmje (2000)
hang kialakítása révén - mintegy modellezi az identitáskeresés folyamatát is. Ezáltal a „játék", amelybe az alkotók bevonják vagy belekényszerítik a hőseiket, alapvetően tudományos célt szolgál, mégis vállaltan, reflektáltam közös elhatározásból eredően személyes, emberi kapcsolatok kialakítását eredményezi. Összegzés A bemutatás alapján tehát elmondhatjuk: mind a három filmalkotásban tetten érhető a kiindulópontként szolgáló alkotói prekoncepciók kialakítása és az ezek igazolására tett kísérlet. A választott megközelítés módszere azonban mindhárom esetben meglehetősen különböző. Nyilvánvalóan nincs kizárólag helyes út, amely a roma identitások feltárásához, megértéséhez vezet; minden esetben az alkotói attitűd és a választott téma közötti harmóniára kell törekedni. A három film egymásra vetítése és ezáltal különbözőségeik feltárása azonban további kérdések feltevésére késztethetnek bennünket; ez a cigánykutatásnak és a filmkészítésnek is egyaránt elengedhetetlen feltétele. JEGYZET I. Egy jogász szerzőpáros erre vonatkozó kutatásai szerint az oláh cigányokról a legkimerítőbb magyarországi antropológiai kutatást Michael Stewart végezte, aki nem foglalkozott írásaiban a kris intézményével; Erdős Kamii viszont igen. A munkáira hivatkozva írja Loss Sándor és Lőrincz Veronika (2002): „A kris formalizáltan zajlik. Az eseményen a cigány nyelvnek egy nagyon választékos (ünnepélyes) formáját beszélik, és mind a Arisen részt vevőkre, mind a kívülállókra nagyon szigorú szabályok vonatkoznak. A legutóbbi időkig például a nők teljesen ki voltak zárva. Még ma is ritkaság, hogy gázsók (nem cigányok) vegyenek részt a krisen, különösen nem bíróként, de azért ma már tanúként jelen lehetnek." IRODALOM LOSS SÁNDOR-LŐRINCZ VERONIKA 2002 Romani kris a dél-békési oláh cigányoknál. Beszélő Online 7(9-10). http://www.beszelo.hu.