Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

Tabló - Délkelet-Európa történeti antropológiája Karl Käser - Siegfried Gruber - Robert Pichler, Hrsg.: Historische Anthropologie im südöstlichen Europa. Eine Einführung Mészáros Borbála

valamint a Nyugat-Európa-Délkelet-Európa viszonylatrendszerben való összehasonlításra. Yulian Konstantinov szófiai antropológus figyelemfelkeltő írása a rokoni-baráti hálózatnak az 1990-es években megnövekedő szerepéről szól, elsősorban bolgár példákon keresztül. A politikai változásokat követően az emberek megélhetési stratégiáiban, illetve a veszélyes, átláthatatlan nyilvánossággal szemben fokozottan jelentkezik a rokoni-baráti kapcsolatrendszerhez való kötődés. Ennek egyik megjelenési formája a két generációt átfogó bilokális család, ahol a vidéki szülők, valamint a városba költözött fiatalok alkotnak egy gazdasági, érdekvédelmi egységet. Ezen, rokonsággal foglalkozó témablokkba került két, témáját túlságosan felszínesen, tankönyvszerűen megközelítő tanulmány, amelyek inkább fogalmi bevezetést és kutatási perspektívákat nyújtanak. Kristina Popova bolgár történésznő az egyes életkorok fogalmáról, a generációk viszonyáról, főleg a fiatalság kérdésköréről szól. Siegfried Gruber pedig az írásbeliségen kívüli társadalmak időkoncepcióival, az idő érzékelésének különböző perspektíváival foglalkozik. A harmadik részbe két jól sikerült, térbeliség és identitás összefüggéseit - teljesen különböző szempontból és perspektívából - tárgyaló tanulmány került. Christian Giordano svájci etnológus a tenger, a vidék és a város hármasán keresztül vizsgálja a balkáni identitásokat. Bár - Braudel szerint-a Balkán a Mediterráneum egyik félszigete, mégis a terület reprezentációjában nagyon kevés szerepet játszik a tenger és a tengerpart. A délkeleteurópai társadalmak identitásában sokkal nagyobb jelentőségűek az urbanitás és a ruralitás szemben álló, mégis elválaszthatatlan konstrukciói: mind a „kifelé", Nyugat-Európa felé való reprezentációban, mind „mikro"-szinten, a társadalmi státus meghatározásában. A nemzeti identitás alakításában fontos szerepet játszott a ruralitás, az elmaradott falu képének idillizálása, miközben a városok előtt erőteljesen nyugat-európai minták lebegtek. Ezzel szemben a relatíve erősebb városiasodást mutató Dalmácia, Isztria területén a vidék stigmatizálódott, miközben a város felértékelődött: a társadalmi státusok, az egyes etnikumok hierarchiája a vidék-város tengely mentén rendeződött el. Rayna Gavrilova A város történeti antropológiája című tanulmányában a bolgár városi korzó elemzésén keresztül beszél a 20. század középső évtizedeinek városi életéről. A korzón mint egyszerű, szabadidős szokáson keresztül betekinthetünk a városi idő organizációjába, a nyilvánosság működésébe, a társadalmi státusok kifejezésmódjaiba. A kutatónő szerint a korzó a modernizáció, az urbanizáció egyik kísérőjelensége, amely megkönnyítette a hagyományos közösségi társadalomból való átmenetet a modern városi nyilvánosság felé. Funkcióját az 1950-es évektől induló rendkívül gyors bulgáriai urbanizáció során vesztette el, s ehhez hozzájárult a szabadidős szokások megváltozása is (televíziózás). A visszaemlékezők az elengedhetetlen nosztalgia mellett olykor lebecsülően nyilatkoznak az egykor kötelező városi szokásról, amelyet már provinciálisnak, vidékiesnek tartanak. A negyedik nagy témacsoport a jogszokásokkal és a társadalmi kontrollal foglalkozik. Kari Kaser a térségben tartósan működő politikai-hatalmi organizációk későbbi társadalmi hatásait veszi szemügyre, különös tekintettel a centralizált, tributális rendszer következményeire. Robert Pichler - szintén grazi történész - a jogszokások oszmán uralom alatt fennálló társadalmakban betöltött jelentős szerepét tárgyalja. Esettanulmányként az észak-albániai „törzsi" társadalmak jogszokásaival, különösen a vérbosszú-már a I 9. század óta utazók, kutatók (lásd Nopcsa Ferenc) révén elhíresült - intézményével foglalkozik. Különösen érdekes a jelenség átalakulása a rendszerváltást követően, ami-