Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

Helyzet - Frida Balázs A celluloid tűrőképessége: hajléktalanság és média-antropológiai perspektívák

rencsétlenek önhibáját hangoztatja, valamint egy, a „normális" többséget veszélyeztető erkölcsi és fizikai „fertőt", igazolni igyekezve a kemény társadalmi szankciókat, a végletes diszkriminációt és megbélyegzést, ezért egy komplex szociális folyamat veszteseit és áldozatait kárhoztatja saját sorsuk alakulásáért (Katz I 989:109). És ha ezt az inhumánus „nyelvezetet" a mindannyiunk pénzéből fenntartott köztévé és közpénzek támogatják, az a társadalom komoly válságát jelzi. A tévé márpedig csillogó szimulakrum, a totális látszás és önámítás színtere, abban nincs helye az utcai nyomornak, nem merül föl a lelkiismeret és a könyörület, vagy ha igen, az is kizárólag a nézettség és az eladhatóság mesterien kalkulált érdekrendszerének fogyasztható gépezetébe illeszkedik. A beszélgetések során a kérdés már úgy vetődött föl: elfogadható-e, hogy több tízezres számban éljenek közöttünk abszolút vesztesek, életképtelen egyedek, akik az emberi életet megbecstelenítő nyomorban, „szorongó alázatban" tengetik a magánszférát és a legalapvetőbb jogokat nélkülöző, időtlen és hely nélküli párialétüket? És mi, egy kivételezett kaszt tagjai, akik tehetnénk értük, ha az utcán nem is (mert akkor túl közeliek, túl büdösek, különben is rohanunk), legalább a média mindent magába szippantó állatkertjében megtekintjük őket, rájuk bökünk, aztán átkapcsolunk, átlépve egy másik ketrecbe... JEGYZETEK 1. „A kirekesztettek rejtélyes vadonná varázsolják ... a városok szívét, az erőszak és az elkeseredés birodalmát, amelyet egy tiltakozni vagy lázadni képtelen, politika és a társadalmi struktúra határain kívül eső és a többi osztály, illetve réteg által nem használt nyelvet beszélő közösség lakik" - fogalmaz Michael B. Katz ( 1999-2000:107). 2. A 19. században kialakuló (és tudományosan is alátámasztott) társadalmi közbeszéd a maga önigazoló mechanizmusaival állandóan újratermeli a viselkedési mintákról szóló fatalista nézeteket, és az ilyenformán egy szociális (mentális és szimbolikus) „gettósítás" elszigeteltségében élők pedig a tehetősek társadalmi szféráiról végérvényesen leszakadva még inkább újratermelik saját lealacsonyításuk mechanizmusát. „A városi szegények között van egy méltatlan alcsoport, amely saját lustaságának, felelőtlenségének és erkölcstelen magaviseletének köszönheti, hogy ilyen körülmények között él, és amely a neki juttatott segélyek költségkihatásai miatt terhet ró a becsületes adófizetőkre, fenyegeti a biztonságot, és korrumpálja a dolgozó szegényeket." (Katz 1999-2000:1 II.) IRODALOM AULETTA, KEN 1982 The underclass. New York: Random House. BORI ERZSÉBET 2003 „Hol fogunk ma aludni." Elbert Márta filmrendező. Magyar Narancs 15(22). DEHAVENON, ANNA LOU, ED. 1996 There's no place like home: Anthropological perspectives on housing and homelessness in the United States. Westport, CT.: Bergin b Garvey.