Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

KESZEG VILMOS: A „mai nap" mint rítus és mítosz

milyen automatizmusok munkáltak benne, hogy kihangsúlyozza, napról napra megismételje azt, hogy feljegyzése ma készült? Melyek annak a napnak azon összetevői, amelyek bekerültek a naplóba (és miért kerültek be, illetve miért azok kerültek be)? És melyek annak a napnak azon összetevői, amelyek benne voltak a napban, de a napról készített feljegyzésben nem kap(hat)tak helyet? És miért nem? Ugyanis a napló bejegyzéseit követve az olvasó az alábbi kérdésekkel szembesül: Az események tagolásának, az idő és az események értelmezésének milyen rejtett dimenziója, összefüggése szerveződik egységbe abban a toposzban, amit a naplóíró a mának, a mai napnak nevez? Hogyan írható le az az antropológiai helyzet, amelyben egy személy az idő egy metszetét, az események egy szegmentumát a mai napnak nevezi, a mai napként éli meg? Milyen cselekvés, magatartás, beállítódás vagy rutin az, amely ezekre a szegmentumokra reflektál, s amely létrehozza a mai napot mint mítoszt? Arra teszünk tehát kísérletet, hogy a mai napot olyan intézményként definiáljuk, amely az embert egyszeri alkalomra, az idő és az események egy egységnyi mennyisége számára igénybe veszi, s a napi cselekvések és történések minden epizódját szelekció érvényesítése nélkül, egységben szemléljük. Jelen esetben arra kívánunk reflektálni, hogy az antropológiai kutatások tárgya, a kultúra minden esetben egy egyén köré szerveződik, aki általa az idő egy egysége alatt a tér egy szegmentumában kommunikációs kapcsolatokat létesít környezetével. Ezekben a kapcsolatokban a kultúra mindig aktuális kihívások és üzenetek formájában van jelen. Ezek az esetek tehát az egyén számára biográfiai események, a kultúra számára pedig érvényesülési alkalmak. Gondolatmenetünkben két szándék kapcsolódik össze: számba venni azokat a napról mint intézményről szóló narratív programokat, a tapasztalatokat és automatizmusokat, amelyek lehetővé teszik az idő és az események tagolását, a nap megnyitását, az egyik napról«a másikra való áttérést, a naphoz való hozzáférést, a benne való részvételt, valamint azokat az eljárásokat, amelyek feldolgozzák, értékelik, narratív reprezentációvá alakítják az időt és a belezsúfolódott eseményeket, azaz lezárják, „csomagolják", hordozhatóvá, felidézhetővé, újhasznosíthatóvá teszik az idő e szegmentumát. Értelmezésünkben ezeknek a cselekvéseknek rituális jellegük van, egy, a cselekvéseket összetartó, a mai nappá szervező rituális koherencia kapcsolja őket össze.

3 E koherenciát abban látjuk érvényesülni, hogy napról napra újraszervezi, behatárolt időkeretben kikényszeríti/lehetővé teszi a cselekvéseket, összefüggéseket teremt közöttük, aktuális motivációkat rendel hozzá az egyes cselekvések elvégzéséhez, illetve a cselekvések elvégzésére az egyént igénybe veszi. Egyrészt tehát az eseményekből megszerkeszti a mai napot, másrészt pedig a napban mint rítusban való részvételre kényszeríti az egyént. Ezzel az értelmezéssel kapcsolatban előzetesen két megjegyzést kell tennünk. Az egyik az, hogy a mai nap mint rítus a nap egyediségét hangsúlyozza, hívja életre. A történelemmel szemben, amely csak bizonyos napok szerkezetére s még inkább bizonyos napok bizonyos eseményeire figyel, e szemlélet minden egyes napot eseménnyé avat.

4 Másrészt pedig a kollektíven megélt eseményekkel szemben az egyénnek az eseményekben való részvételét, az eseményekről való tapasztalatát hangsúlyozza.

5 Ténykedései által az ember naponta beleintegrálódik nagy rendszerekbe: a kapcsolatai révén (beszélgetés, látogatás, köszönés, együtt étkezés, ivászat, közös munkavégzés, bevásárlás) a szociális környezetbe, a természetbe a tisztálkodás, az öltözködés, a munkavégzés, az időjáráshoz való igazodás révén, a mesterséges környezetébe munka-