Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

Tabló - Az antropológiai film. Bán Dávid

egy bizonyos nyitottság kell, hogy az ember felfedezze a témákat, amelyek itt hevernek mindenki előtt. Azt gondolom, hogy igazából ez lenne az antropológia feladata is általában. A film, az most egy jobban futó műfaj, tehát könnyebben eljut az emberekhez, illetve magában hordozza a lehetőségét annak, hogy sokkal több ember lássa, mint hogy egy dolgozatot elolvasson. Azt gondolom, hogy innentől kezdve ez hivatás, olyan, ami megmutatja azokat a dolgokat, amiket szeretne, hogy észrevegyenek azok az emberek is, akik csak jönnek-mennek az utcán, és eddig még nem vették észre." Ezek a jelenségek lehetnek akár a szubkultúrák részei, de akár saját hétköznapjaink is. Viszont mindezek ábrázolásakor a legfontosabb a hitelesség kérdése - bár a technikai eszközökkel, vágással nehéz határt szabni. Viszont az antropológiai filmeknek pontosan ez lehet az erősségük. A. Gergely András ezen beszélgetésen úgy vélekedett, hogy „az antropológia (és az antropológiai film) vagy beszél antropológiául, vagy ráfogják, hogy antropológia, hol hántásként, sértésként, hol kihívó, melldöngető másságként, provokációként, sokféle formában. Persze vannak tudományos elvárásai, módjai annak, hogyan készülnek filmek, amelyekre később azt mondják, hogy antropológiai filmek. Olyan világokban látni, ahol általában nem szoktak kamerával mozogni az emberek, az már-már egy antropológiai film. Olyan jelen lévő, résztvevő, munkanaplóként felvételeket készítő valaki, aki képes naplóként készíti ezt, utóbb rájön, hogy filmként forgalmazható is. Összevág belőle valamit, és ugyanolyan antropológiai filmként fogja forgalmazni, ha ez egy csábító cím vagy minősítés, esetleg a piacon új és még eladható. Ha ugyanezt városban teszi, akkor a legkönnyebb azt mondani, hogy városantropológia, amit csinál, és a film, amit ekkor forgat városi témakörben, nem más, mint antropológiai szempontból készült film. Akik ilyen típusú filmet készítenek, általában kizárják azt a lehetőséget, hogy játékfilm legyen, mert nem forgatókönyv alapján készítve, szituatív, művészi megoldásokkal élve, de jól előre kigondoltan hordoz üzeneteket. Tehát valami tettlegesség, rajtaütés, leskelődés, jelenlét és annak folytonos képi bizonyítása az, ami körülírja, hogy körülbelül ebben a műfajban mi készíthető, milyen helyet elfoglalva." Elhangzott egy olyan felvetés is, miszerint a városantropológiai film egyfajta válasz lehet a néprajzi filmtől való elkülönülés kérdésére, hiszen ez utóbbi alapvetően a vidéki, falusi kis közösségek világát ábrázolja. A városi filmek viszont eleinte leginkább egy-egy szélsőségesebbnek tűnő témára összpontosítanak, előszeretettel készülnek alkotások a szubkultúrákról, a leszakadt elemekről, a városban kialakult, de kirívó szokásokról, magatartási formákról, mintákról. Mégis kevés jól elkészített filmet látunk a városi folklór jelenségeiről, a városi mindennapi rituálékról, a csak itt megtalálható szokásokról. A műfaj új, mégkiforróban van. Vállalásában azonban lényegesen különbözik az egyéb filmes irányzatoktól, a néprajzi munkáktól. Más műfajokkal ellentétben az antropológus, az antropológiai film készítője hosszan betelepszik a megmutatandó csoport, jelenség, kutatási terület „mindennapjaiba", nem egyszerűen csak odamegy, filmez, és hazajön, hanem lehetőség szerint a helyszín hátteréből próbál kiindulni. „Ha az antropológiának azt az önmegkülönböztető sajátosságát vesszük, hogy belehelyezkedik egy kultúrába, és azt szervesen, hosszabb időre igyekszik elsajátítani, átélni vagy vállalni, akkor annyival könnyebb városantropológiai filmet csinálni városban lakó antropológusnak, hogy ő kimegy az utcára, és máris ott van a saját terepén. [...] A városantropológiai filmeknél valószínűleg nagyon sokat számít, hogy városi, városban készült, városi