Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
Tabló - Egy (újabb) könyv Erdélyről. László Kürti: The Remote Borderland. Transylvania in the Hungarian Imagination Feischmidt Margit
Erdély azonban nemcsak magyar és román emlékhelyeket egyaránt őrző, szimbolikusan felértékelt és erős emocionális konnotációkkal bíró terület, hanem sok szempontból távoli és idegen vidék. Történelme során sokan látták a nyugati civilizáció peremvidékének, „keleti bástyájának", amit a szerző találóan egy általánosabb európai és egy, a magyar nemzeti vízión belüli orientalista szemlélet együttes termékének tekint (de sajnálatos módon bővebben és mélyebben nem elemez). Ebből a perspektívából Erdély a magyar fővároshoz, sőt az ország más, belső területeihez képest is az „elmaradottságot" testesíti meg, a múltat, olyan dolgokat, amelyek máshol már rég nem is léteznek. A távoli és elmaradott térség (remote area) fogalmát Kürti Edwin Ardener (1987) nyomán vezeti be, aminek a sine qua nonja a központtól való távolság, annak minden gazdasági és kulturális következményével együtt. Ardener is ellentmondásosnak tekinti ezeket a régiókat, amelyeket egyfelől a múltba ragadtság, az újítások elutasítása, másfelől a bevándorlók és idegenek nagy száma, a külvilággal való konstans kapcsolat jellemez. Az elmaradottság mindezzel együtt nem az ott élők képe önmagukról, hanem a kívülállóké őróluk. A bennszülöttek ezeket a jelentéstulajdonításokat - amelyekkel tisztában vannak, még ha nem is azonosulnak velük - megpróbálják ellentétes előjellel olvasni (I 7. p.), ami a központ modernista szemléletében elmaradottságnak minősül, azt a hely specifikumaként értékelni. A nemzeti diskurzus úgy igyekszik a határvidék szimbolikus jelentőséget és az elmaradottság képzetét összeegyeztetni, hogy amit mások elmaradottságként érzékelnek, azt olyan archaikus vonásokként láttatja, amelyek a nemzet szempontjából értékesek, sőt egyenesen megtartó erejűek. így válnak az archaikusnak és autentikusnak tekintett távoli régió lakói a nemzet számára fontos hivatás teljesítőivé (17. p.). Erdély ebben a diskurzusban - mondja Kürti - ősi és érintetlen, az igaz természetet képviseli. A teljesség jellemzi ott az életet, ami lényege szerint különbözik a centrum kozmopolita, individualisztikus és fogyasztásközpontú életmódjától (20. p.). Ardener nyomán Kürti Erdély vonatkozásában is állítja: abban, hogy a periféria elmaradottsága felértékelődjék, miközben lényegében változatlan marad, leginkább a nemzeti centrumok érdekeltek, amelyek hatalmukat így tudják fenntartani a perifériák fölött ( I 8. p.). Az elméletileg jól alátámasztott és érdekes összehasonlításokat felvető bevezető a könyv legizgalmasabb és legjobban megírt része. Erőssége a komparatív módszer, amelynek segítségével a szerző Erdélyt a maga egyediségéből igyekszik kiemelni, és mint „határrégiót" vagy „vitatott területet" más hasonló terültekkel összehasonlítani. Ez a módszer reméli az olvasó - a szakszerűsége által kivezet az érzelmekkel és politikai üzenetekkel .12 terhes beszédmódból, és párbeszédet létesít azzal a bevezetőben már említett, az el- ^ múlt tíz-tizenöt évben megjelent, de örvendetesen gyarapodó román és magyar - de # sok esetben idegen nyelveken, nemzetközi fórumokon megjelenő - szakirodalommal, amely a román és a magyar nacionalizmust igyekszik „dekonstruálni", megérteni. Kürti könyvében az utóbbi egyáltalán nem történik meg, a szerző ugyanis nem vesz tudomást az utóbbi irodalomról. Ennél még sajnálatosabb, hogy az az ambíció, ami az első fejezetben megfogalmazódik - az analitikus perspektíva és a komparatív módszer használata az Erdély-imaginációk vizsgálatában - ugyancsak alábbhagy a következő fejezetekben. Könyve második fejezetében a szerző az Erdélyről szóló történeti diskurzusokat te- I kinti át, kiemelve azokat az epizódokat, amelyekre román és magyar történészek, politi- Z y í
