Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

SZABÓ MÁTYÁS: Állampolgárság és identitás

-mint azt az iménti idézet is kifejezte - a saját háttérrel összekötő kapocsnak tekintik. Ennek megszakítását gyakran nagy veszteségként élik meg. Az állampolgárság váltásának okaként ezért gyakran azt hozzák fel, hogy mit jelent tartozni valahová vagy elfogadottnak érezni magát. A Svédországhoz képest hatalmas kulturális távolságban levő országokból érkező emberek számára az állampolgárság váltása nagyobb problémát okoz. Kételyek merülnek fel bennük, hogy az állampolgárság felvétele következtében a svédek szemében is svéddé válnak-e, ha máshogy néznek ki, nem úgy viselkednek, mint a svédek, és törik a nyelvet. Egy fiatal chilei nő a következőképpen foglalja össze mindezt: A svéd állampolgárság „számomra semmit sem változtat meg. Ugyanaz az ember maradok, mint most. Nem fogom állandóan magammal vinni az útlevelem, hogy bizonygassam, hogy svéd vagyok, még ha nem úgy nézek is ki, mint egy svéd. Tehát semmi értelme sincs kérelmeznem a svéd állampolgárságot. Egy üzletben dolgozom, és nagyon jól beszélek svédül, az emberek mégis inkább sarkon fordulnak, és máshoz fordulnak kérdéseikkel, ha segítségre van szükségük. Nagyon elszomorít, hogy ennek így kell lennie, ha valaki olyan jól beszél svédül, mint én". (Riksarkivet Kommittéarkiv, Rösträttutredningen.) Ahhoz, hogy megértsük az effajta vélekedést, be kell látnunk, hogy az állampolgárság szimbolikus egyesülés az országgal, ahol születtünk, felnőttünk, és ahol kialakult a világnézetünk. Az első állampolgárságnak, az anyanyelvnek és a vallásnak különleges jelentősége van. így történhet, hogy az olaszok szemében az olasz állampolgárságról való lemondás egyenlő az árulással vagy az Olaszország iránt tanúsított lojalitás hiányával. Ezért nagyon jó és nyomós oka kell hogy legyen a váltásnak. Akik megszerzik a svéd állampolgárságot, rendszerint nem is büszkék rá. Ezért magukat svéd útlevéllel rendelkező olaszoknak tüntetik fel, hogy eltereljék a figyelmet az illojális cselekedet súlyáról (5. számú interjúalany). Érdekes azonban, hogy honosított állampolgárrá lehet válni anélkül is, hogy konfliktust éreznénk. Ez attól függ, milyen módon kaptuk meg új hazánk állampolgárságát. Sokak számára maga a váltás idézi elő a konfliktust. A Franciaországban élő algériaiakban ugyanez megy végbe a francia állampolgárság felvételével kapcsolatban, mert számukra az identitás az állampolgárságukban gyökerezik. Szemükben nagy különbség van aközött, hogy valaki születése által vált francia állampolgárra, vagy később kérvényezte azt. Az előbbit elfogadják, míg az utóbbit nem nézik jó szemmel (Brubaker 1992:230). Néhány bevándorlócsoportra az állampolgárság felvételével kapcsolatban nyomás nehezedik, mint például a törökökre, jugoszlávokra és korábban a chileiekre. A váltás a honfitársak szemében felelőtlen cselekedet vagy „érzelmi stagnálás", és aki lemond az eredeti állampolgárságáról a svéd megszerzése érdekében, csak „licencsvéd" lesz. Hazatérni idegen állampolgárságú turistaként és három hónapi tartózkodás után a tartózkodási engedély meghosszabbítását kérni nagyon sokak számára megalázó. Ugyanakkor azt a jogot is vitatják, hogy valaki minden körülmények között az marad, „aki volt". A konfliktushelyzetek nemritkán éppen a megosztottságból adódnak: a svédekegyrészt úgy tekintenek a bevándorlóra, mint aki Svédországban él, dolgozik és adózik, másrészt úgy, mint akinek gyökerei egy másik országban vannak, és nem akarja tagadni származását. Amikor azonban a bevándorlók felsorolják a svéd állampolgárság mellett szóló indokokat, a saját ideáljaikkal kerülnek konfliktusba: mélyen legbelül szeretnék megtartani eredeti állampolgárságukat, de ha logikusan mérlegelnek, pont az ellenkező ered-