Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
PAPP RICHÁRD: Vallási tradíció és kisebbségi kultúra a Kárpát-medencében
és tovább hagyományozza a tradicionális értékeket. Ennek következtében azonban a valláshoz való kötődés nem feltételezi egyértelműen az annak szakrális-belső tartalmaihoz való kapcsolódást is a kisebbségi közösségekben, hiszen ehhez gyakran csupán a kulturális-etnikus jelentések megerősítése céljából „fordulnak" a „saját vallás" környezetéhez és tartalmaihoz. A vallás és annak „belső-tartalmi" jelentéseit elfogadók és megélők maguk is „kisebbségbe" kerülnek a kisebbségen belül, amint azt mindhárom példa során láthattuk. E „kettős kisebbségben" élők, illetve a vallás rituális-szakrális rendszerének jelentőségét az előbb említett hagyományőrző funkció legitimálja a kisebbség számára, hiszen ők tartják fönn azon jelentéseit, amelyekhez „vissza lehet térni". Ezen „újjászületések" azonban a kulturális tradíció gyakorlatának és jelentéseinek megváltozásával is járnak, amelyek viszont szintén a kulturális önmeghatározások elmélyítését, tudatosítását és a kisebbségi tradíció továbbhagyományozódását biztosítják a jelen és eljövendő nemzedékek számára. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének súrlódások a kisebbségeken belül is, hiszen a vallásos értékrendszert megélők kisebbségben vannak a kisebbségi társadalmon belül is. Ezért másképp élik meg a jelenkori változásokat, mint a kisebbségi közösség más tagjai, amint azt a magyar zsidó példa zsinagógai konfliktusai vagy a zentai Télapó-ünnepség kapcsán láttuk. Ezek a „mi tudat" önreflexiói, kulturális önmeghatározásai. Jól illusztrálja mindezt a magyar zsidó és a vajdasági magyar példa, hiszen ezek a belső súrlódások végül az egyetemes vagy nemzeti kultúrához való viszonyt és az ezen belüli kisebbségi helyzetüket is kifejezi, az első esetben az egyetemes judaizmus, míg a második esetben a magyar nemzet, illetve a magyarországi társadalom irányában. A szerbek esetében nem fogalmazódnak meg ilyen jelentések, mivel ők a többségi normákhoz kapcsolódnak, s így alkotnak kisebbséget lokális környezetükben, ami viszont ugyancsak a vallási tradíció meggyöngüléséhez vezetett esetükben. Összefoglalva az elmondottakat felmerül ismét a kérdés: lehet-e különbséget tenni „vallási tradíció" és „tradíció" között kisebbségi környezetben? Esettanulmányaim mindenekelőtt e kérdés megválaszolásának nehézségére kívántak rámutatni az egyes kisebbségi kultúrák komplex jelentésvilágainak bemutatásával, láthattuk, hogy a vallás mint kulturális rendszer úgy fonódik össze a hagyomány egészével, hogy a kettő nem választható szét, hiszen így mindkettő értelmezhetetlenné válna. Vallás, kultúra és ezek kisebbségi tartalmai tehát úgy alkotnak egységet régiónkban, hogy viszonyuk feltárása nélkül nehezen képzelhető el az egymásról és a magunkról való tudás elmélyítése. JEGYZETEK 1. Kutatásaimat az OKTK A. I 766/Vlll.b/2000 számú programjának támogatásával végeztem. 2. A „Bethlen tér" kifejezésen „el nem kötelezettet", „se neológ, se ortodox" közösséget értenek. A kifejezés egyébként azokra az izraelita hitközségekre utal, amelyek az 1868-1869-es országos zsidó gyűlésen s azt követően sem csatlakoztak az akkor létrehozott kongresszusi (ismertebb elnevezéssel: neológ), sem pedig az 1871-ben létrehozott magyarországi ortodox szervezethez, hanem megmaradtak abban a jogállásban, amelyben az egyetemes gyűlés előtt a magyarországi hitközségek voltak. Innen a „status quo ante" elnevezés (Újvári szerk. 1929:804). 3. Zenta városának - egy néhány évvel ezelőtti statisztikai felmérés szerint (Zenta 2000) - 22 819