Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

PAPP RICHÁRD: Vallási tradíció és kisebbségi kultúra a Kárpát-medencében

során, sőt a kisebbségi kultúrában az állami kényszerek hatására egy másik „tradíció" is kialakult. Az mindenesetre ezzel együtt elmondható, hogy a tradicionális értékrendszer dominánsabb maradt - legalábbis a vallásosság tekintetében - a Vajdaságban, mint a többi-környező volt szocialista államban (Gereben 1999:130), illetve hogy a krízishelyzetek az említett értékeket hozták felszínre a vajdasági magyar kultúrában. „Ma újra visszatalálunk lassan önmagunkhoz. Ezért bármi is jött ránk az utóbbi években, megmaradtunk. Igaz, sokan elmentek, de legtöbben mégis maradtunk. Miért? Mert volt mihez kapaszkodjunk. Mert még a Tito meg a Milosevics alatt is megőriztük az alapot. A nyelvet, a hagyományt meg a kereszténységet. Na, ha ezt nem is mindenki mutatta, mára már többen lettek újra vallásosak." 3. példa: Egy tradicionális rítus a vajdasági szerbek kultúrájában Az előző fejezetben láthattuk, a vajdasági magyarok etnikus sztereotípiái közé tartozik a velük együtt élő szerbek és montenegróiak vallástalansága is. A történelemből azonban ismerjük, hogy egészen a Tito-rendszer hatalomra kerüléséig a szerb ortodox keresztény autokefál egyház, a szerb pravoszláv vallás és kultúra elválaszthatatlan volt mind a szerb társadalomtól, mind a szerb nemzettudattól (vö. Hadrovics 199

1 ; Jelavich 1996). Felmerül tehát a kérdés: Az elmúlt évtizedek politikai és ideológiai hatásai mennyiben érintették és változtatták meg a szerb pravoszláv vallási tradíciót s ezzel együtt a szerb kultúra társadalmi-kognitív szerkezetét? Milyen jelentésekkel bír ma a vallási tradíció azon szerb közösségekben, ahol a többségi társadalomtól eltérően, lokális szinten kisebbségben élnek? A válaszlehetőségeket egy tradicionális vallási rítus, a slava bemutatása kapcsán mutatom be. Előtte azonban érdemes felvillantani a lokális magyar többség véleményét, mert ez megegyezni látszik az utánuk bemutatott szerb meglátásokkal is: „A kommunista időkben nem nagyon tudott semmit sem csinálni a pravoszláv egyház. A legnagyobb kommunisták szerbek voltak" - vall erről az időről egyikük. „Ha a többséget, a szerbeket nézzük meg, akkor az ő szüleik egy partizánháborún nevelkedtek fel, a szűk réteg volt az. A történelem alakította így, amit egy fölszabadító háborúval ideologizáltak meg, és abból lett egy szocialista forradalom. Mint a mi szüleink, akik vesztesként kerültek ki ebből az egészből egy elveszett anyaországtudattal, egy rövid, négyéves, magyarok alatti felszabadultsággal, ott is érezve, hogy ők itt már mások, a Trianon óta eltelt időszakban rengeteg sok minden elveszett, a közvetlen kötődések, a többi Kárpátmedencei magyar már nem igazi. Ez a magukra maradottság a legnagyobb tragédiája főleg a Délvidéknek." „Úgy látom, hogy a pravoszláv egyház a segítséget várja a katolikus egyháztól és a többi történelmi egyháztól, hiszen ők még magukra maradottabbak. A szerb egyháznak annál nagyobb a tragédiája, hogy ő népi, nemzeti egyháznak tartja magát, és a népét, nemzetét veszítette el. Ez a nép, ez a nemzet fölvállalta és megtagadta saját hagyományát, tradícióját, ateistává vált, ateistának nevelte a gyerekét. Nagyon szűk értelmiségi réteg maradt csak. Az a fiatal falusi réteg, akik bekapcsolódtak ebbe, azokon látszik meg, hogy milyen tökéletes nevelést volt képes ez a kommunista rendszer véghezvinni." Hasonlóképpen értékelik ezt a szerbek is: „Három generáció van nálunk. Az öregek,