Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
PAPP RICHÁRD: Vallási tradíció és kisebbségi kultúra a Kárpát-medencében
szombatonként is csak hat-hét ember jár el oda imádkozni, így még a zsidóság legfontosabb ünnepén, „sabbathkor" (Domán 1991:153) sincs meg a minján. Érdemes itt azt is megemlíteni, hogy - a rabbi és az öregek elmondása szerint - „a Bethlen téri kile is szinte életképtelen közösség volt" a rabbi ideérkezése előtt. „Minjánproblémák voltak, vasárnap nem is volt közös imádkozás, és szombatonként is maximum 12-en, 13-an jártak el ide" - mondták. Mára ez az állapot teljesen megváltozott; hétköznaponként gyakran akár két „minjánra valóan" imádkoznak itt, szombatonként pedig gyakran ötven embernél is többen jönnek össze a Bethlen téren. A rabbi energikus közösségformáló munkáját párhuzamba vonja személyes sorsával és a zsidó történelem sajátosságaival: a „hagyomány láncolata" mindenkori folytatásának kötelességével. „Többen kérdezték, mit keresek én itt még mindig ebben az országban, hiszen az én és a feleségem családja is kint él, kimentek azért, hogy zsidók maradjanak, és zsidóként élhessenek! Hogy a halachán, a »zsidó úton« tudjanak járni. 14 Erre a válaszom az, és ezt büszkén vállalom: nekem a sors és a Mindenható azt szánta, hogy itt maradjak. Példát mutatni elsősorban a fiataloknak, hogy »zsido rnodon« is lehet élni, így kell élni. Én hiszem és vallom, hogy mindig van »zsido jövo«, és ehhez csak a fiatal generációban, az utánam jövőkben kell és lehet és fogok is bízni." A közösség másik meghatározó tagja a Bethlen téri gyülekezet elnöke volt, aki dolgozatom írása idején hirtelen elhunyt. Az ő tanácsai, amelyeketTiszacsegén és Miskolcon töltött ifjúkorában szerzett ismeretei alapoztak meg, közösségi zsinórmértéket jelentenek. Gyakran a templom közepén állva beszélt az ünnepek jelentéséről és a gyakorlati tennivalókról az imák előtt. Ő segítette, tanította a rituális életben tájékozatlanokat is. Többeket az ő figyelmessége vezetett be a zsidó életformába. Az általam vizsgált közösség a templomi, azaz a nyilvános rituális élet aktív résztvevőiből áll. Ez nem jelenti a zsidó hitélet egészét, mivel a zsidó vallási élet nem korlátozódik a zsinagógára. „Számos rituális cselekmény - szombat, szeder stb. - ugyanis családi körben zajlik. Ezért személyes konfliktusok, betegség vagy érdektelenség miatt sokan nem járnak zsinagógába, mégis a hitélet résztvevőinek tekintendők." (Rékai 1997:28-30.) Ezzel párhuzamosan pedig egyes, hagyományosan otthoni rituális cselekmények (Kiddus 15 , Hávdálá 16 ) átkerülnek a nyilvános hitélet szférájába, mivel ezek a cselekmények a családi életből kiszorultak. A Bethlen téren többen részt vesznek a nyilvános rítusokban is, de otthon is elvégzik azokat. A rituális életben való részvétel differenciálja a közösséget, ezért a nyilvános kulturális gyakorlat felől közelítve a Bethlen téri közösséget „külső" és „belső" körre osztottam fel. Ezek a körök olyan mentális képződmények, amelyek a rituális tudás és a kulturális szerepkörök megosztottságáról árulkodnak. Ez a megosztottság az ünnepeken is szembeötlő. A rituális élet résztvevői különböző nevekkel illetik azokat, akiket csak ünnepeken látnak, így beszéltek nekem „háromnapos zsidókról", akik csak a nagy ünnepeken jelennek meg a templomban, vagy „félórás zsidókról", akik csak jom kippurkor a kol nidré imádságra jönnek el imádkozni. A templomban emellett az „ismerősök", akik szinte minden reggel eljárnak imádkozni, közel egymáshoz foglalnak helyet. Mindenkinek saját helye van, ezért az imádkozás megkezdése előtt érkeznek a templomba: „nehogy
