Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
SZABÓ MÁTYÁS: Állampolgárság és identitás
tásukkal, és amelyeket rendszerint nem lehet később átruházni más országokra. Függetlenül attól, hogy milyen érzelmekkel viseltettek a hazájukban éppen uralkodó társadalmi berendezkedéssel szemben, otthonukban a hazájuk hagyományai és kultúrája, valamint az otthon érvényes értékrend és elsajátított normák szerint éltek. Mindezt (ami részben megfelel a „kulturális örökségnek") az emigránsok magukkal hozták Svédországba, hogy érvényesítsék ezeket az itt tapasztalható eltérő jelenségekkel szemben. Függetlenül attól, hogy alacsonyabbnak vagy magasabbnak ítélte meg a hazájában megkeresett fizetését más országokéhoz képest (különösképpen a célországhoz viszonyítva), a bevándorló továbbra is hazájához-szülőföldjéhez kötődött ideológiailag és érzelmileg. A migráció és a menekültség során szerzett tapasztalatokból is lehet következtetni az alapbeállítottságra, még abban az esetben is, ha bizonyos idő elteltével gyengül is az identitás. Olyan személyek (értelmiségiek, írók és művészek), akik képviselnek egy csoportot, mindenki másnál jobban tudják közvetíteni a kivándorlók számára a hazájuk által képviselt hatásokat. Azok is, akik például drámai módon szakadtak el a hazájuktói, rendszerint az ott végbement változások szerint alakítják hazájukkal kapcsolatos álláspontjukat. Bizonyos mértékben a bűntudat is hozzájárul a kötődésükhöz: a gondolat, hogy cserbenhagyták hazájukat, népüket, rokonaikat és barátaikat, megfordul szinte mindegyikük fejében. Mindez oda vezethet, hogy a bűntudat hazugságot szülhet, amellyel kivándorlásukat próbálják indokolni. Gyakran rendkívül fontos az állampolgárság felvétele szempontjából, hogy miként éljük meg a száműzetés során a nemzeti és etnikai hovatartozásunkat. Bizonyos esetekben átfedi egymást a két fogalom (főként attól függően, mennyi ideig éltünk hazánkban), azonban ha áttelepülünk egy másik országba, akkor a két hovatartozás-érzés észrevétlenül eltávolodik egymástól. Ekkor kezdi a kulturálisan determinált etnikai identitás (amelyben döntő szerepet játszik a nyelv) élni saját változó életét, fejlődik az új haza szokásaival és normáival való találkozás következtében. A nemzeti identitást ritkábban teszik próbára, és akkor is csak azokban a helyzetekben, amikor a hazával kapcsolatos témákban kell állást foglalniuk. Ekkor döntő szerepet játszik a haza viszonyulása a korábbi állampolgáraihoz. Az erős ideológiai és mentális kötődés (aktív szerepvállalással vagy anélkül) természetesen következményekkel jár a bevándorlási ország számára: állandó összehasonlítások tárgyává válik, amelyek általában a „háttér" pozitív megítélését eredményezik. A gyakorlatban ez súrlódásokhoz vezethet a haza és az új haza iránt érzett lojalitás között. Még ha léteznek is bizonyos alapvető minták arra, hogy miképpen lehet megoldani a vitás helyzeteket a két egymással csak nehezen összeegyeztethető identitás között (az állampolgárságot érintő kérdések nagyon fontosak ebben az összefüggésben), nagy eltérések mutatkoznak különböző nemzetek bevándorlói között. Jelen tanulmány célja, hogy konkretizáljon néhányat ezekből a különbségekből. Ebbe a körbe tartózik a Svédország és az egyes kivándorlási országok közötti távolság jelentősége (földrajzi, éghajlati, kulturális). Nem egyértelmű azonban a fenti tényezők hatása: egyrészt fennállhatnak adott mentalitásbeli különbségek egy svéd gyári munkás és egy anatóliai paraszt között, másrészt néhány latin-amerikai bevándorló inkább svédnek érezheti magát, mint egy finn. Amikor a háttérnek a bevándorlók svédországi életére és jövőbeli terveire gyakorolt hatását vizsgáljuk, figyelembe kell vennünk, hogy különbözőek az elvárásaik, és különbözőképpen értékelik a svéd jólét összetevőit. Az etnikai szempontokat kiemelő különb-
