Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

SZABÓ MÁRYÁS: A néprajz jelene és a jelen néprajza (Mohay Tamás interjúja Szabó Mátyással)

Akkor éppen benne voltál egy katonai kötelékben? Benne voltam, és a következő történt. Tíz-egynéhány emberrel, akiknek én voltam a parancsnoka mint őrmester, teherautón kimentünk valamelyik hajdúvárosba, mert on­nan jelentés jött, hogy ölik egymást az emberek. Éppen nem ölték, de közel voltak hoz­zá, megverték a párttitkárt, többeket inzultáltak. Fenntartottuk a rendet, és akkor jöttek a helyiek, hogy ha már itt vannak a magyar katonák, akkor segítsünk nekik az egész átállásban. írtam egy beszédet, és fölolvastam a téren a mikrofonba. Ennek híre ment különböző utakon, úgyhogy engem kerestek anyámnál, még 1956 decemberében. At­tól tartottam, hogy megtalálnak. Abból a zászlóaljból mentek máshova is emberek, akik részt vettek az eseményekben. Volt, aki lövöldözött stb. Minket az AI -es, Hortobágyi úti kaszárnyába szállásoltak el, amelyet november 4-én hajnalban szovjet tankok megtámadtak, lőttek. A nagy laktanyában az egyetemi zász­lóalj mellett még tüzérek voltak, akik visszalőttek. Ebből aztán nagy csetepaté kereke­dett, és azt hiszem, hat halottunk volt, akiket azonnal elástunk az udvaron. Onnan sikerült aztán megszabadulni. Féltem, hogy valami esetleg nyilvánosságra kerül. Voltak ott orosz szakos hallgatók, akik az eseményeket egy kicsit másképp látták, és kicsit föl is fújták, mikor jöttek a kivizsgálások. Abban, hogy néhány hónap múlva kerestek, ez is benne volt. Több tényező szerepet játszott. Az egyik - az egyszerűség kedvéért - a kalandvágy. Mozogni, ha lehetőség van rá. Néprajzot művelni máshol, nem Magyarországon, és a félelem attól, hogy valamiféle következményei lehetnek annak, amibe én belekeveredtem, ugyan akaratomon kívül, de mikor már benne voltam, akkor szívvel-lélekkel csináltam. Mikor kikerültél, akkor kezdődött el az a nagy munkád, amely később a doktori értekezé­sedet és az 1970-ben megjelent könyvedet eredményezte az állattartásról, pásztorkodásról. 7 Erről röviden annyit, hogy mikor kikerültem, már az első napokban kapcsolatot keres­tem Gustav Ränkkel és Gösta Berggel. Elintézték, hogy szinte automatikusan a lundi egyetem néprajzi intézetébe kerüljek. A könyvtárban segítettem ezt-azt, ahogy a svéd­tudásom alakult. Akkoriban az intézet vezetője Sigfrid Svensson volt, egyik legnagyobb jóakaróm, aki a délsvéd viseletről írt egy hatalmas viselettörténeti munkát. 8 Egy év után abban állapodtunk meg, hogy leteszek egyfajta alapvizsgát, amely feljogosít arra, hogy nekiláthassak a licenciátusi cím megszerzésének (ami körülbelül megfelelt az itteni kis­doktorinak), anélkül hogy a teljes egyetemi képzésben részt kellene vennem. Kaptam speciális irodalmat, amelyet körülbelül egy év alatt átnéztem, s amelyből levizsgáztam Svensson professzornál. A licenciátusi dolgozatomat I 962-ben védtem meg. Ez jó kétszáz oldalas, szintén az állattartással foglalkozó tanulmány volt. Akkor kezdtem el ezt a mozgásgátlókkal kap­csolatos munkát, amely aztán doktori kutatássá fejlődött, s ez jelent meg 1970-ben. Svensson professzor azért gondolta ezt így, hogy ne legyenek nagyobb nyelvi akadá­lyok. Persze egy ilyen munkához több év szükséges, és közben meg is kellett élni vala­miből. Dolgoztam Malmőben a múzeumban, ahol egy nemzetközi gyűjtemény rende­zésében vettem részt egy másik muzeológussal együtt. Aztán egy évig dolgoztam egy kisvárosban, Landskronában, Lundttól negyven kilométerre. Közben itt-ott, például

Next

/
Oldalképek
Tartalom