Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
SZABÓ MÁRYÁS: A néprajz jelene és a jelen néprajza (Mohay Tamás interjúja Szabó Mátyással)
eszembe jutott a néprajzi munkálkodásom során: nem úgy kell fölfogni az eseményeket, mint speciális dolgokat, hanem mint a hétköznap legnormálisabb eseményeit. A néprajzi gondolkodás kicsiszolásáról volt szó. 7\z első, indító kapcsolatok megmaradtak később is? Igen, szinte napjainkig, az utóbbi évekig. K. Kovács László többször meglátogatott Svédországban, Finnországon keresztül. Ő később megismertetett Kustaa Vilkunával. Ő volt az, aki föltüzelt bennünket; politikai tekintetben is, hogy csak egyet meséljek: nemrég aktuális volt Sztálin halálának ötvenedik évfordulója. Mikor Sztálin meghalt, megünnepeltük K. Kovács László szobájában, amely sötétkamra is volt, ahová (a filmek előhívása miatt) be lehetett zárkózni. Bementünk, ölelgettük egymást, feketébe, sötét ruhába öltözve, kinek mi voit. Kitárgyaltuk ezt a fantasztikus eseményt. Istvánovits Márton, Pesovár Ferenc, Andrásfalvy Bertalan és jómagam egy „négyesfogatot" alkottunk. Összetartottunk négy éven keresztül. Ugyanazt hallgattuk, ugyanazokon a problémákon gondolkoztunk, ugyanarra a dologra készültünk. Óriási erőt adott mindez, és nagyon sokban segített a tanulmányaim során. Mikor gyakorlatra került sor a Néprajzi Múzeumban, valamennyien egy szobában ültünk. Politikailag persze teljesen, száz százalékig egyetértettünk. Találkozgattunk még egyetemen kívül is. Ez soká tartott, Andrásfalvy többször, Pesovár egyszer meglátogatott Svédországban. Egyetem után hogyan alakult az életed? Egyetem után mindenki Pesten akart maradni. Mi úgy gondolkoztunk, hogy talán jobb, ha nem ragaszkodunk görcsösen Budapesthez. Szegedre kerültem, ahol nagyon jó volt, szerettem. Ott volt Bálint Sándor, akivel azonnal a lehető legjobb kapcsolatba kerültem. Rengeteget tanultam tőle, ő volt a néprajzi vezetőm, mivel Bálint Alajos, az igazgató régész volt, jó szakember. Volt egy kiállítási terv, amin dolgoztunk vagy fél évig. Be akartuk mutatni Szeged parasztságát, a tanyavilágot, amiből aztán I 956 miatt nem lett semmi. Jártam ki Mérgespusztára, Tápén gyűjtöttem Sándor bácsival. Elég sok múzeumi munka volt. Mi támogattuk Makót, mert ott nem volt muzeológus, átnéztük, katalogizáltuk a gyűjteményt. Ezt azelőtt Fél Edittől tanultuk meg, és elég nagy gonddal végeztük. Az volt az elv, hogy egy katalóguscédulán keresztül meg keli tudni találni tízezer tárgy közül azt az egyet. Sokat tanultam, rengeteget katalogizáltam későbbi életem során az Északi Múzeumban is. Nem felejtem el soha, hogy hogy kell a tárgyhoz hozzányúlni. Két kézzel! Akkor is, ha kicsi, azt két kézzel kell megfogni. Fél Edit etikai hozzáállása nagyon magasrendű volt az olyan kérdésekhez, hogy egy néprajzi tárgyat hogyan kell megmenteni, ha elkezd szuvasodni: mindent bele, nem érdekes, mennyi időt vesz igénybe. Ekkoriban jelent meg tanulmányod a szopásgátló eszközökről és eljárásokról. 6 Nekünk Barabás Jenő elsőéves korunkban magyarázta az állattartást, és egyik példája ez volt. Említette, hogy mikor 1956 után kikerültél Svédországba, akkor ezt vitted magaddal mintegy belépőként a szakmába.
