Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

SZABÓ MÁTYÁS: Állampolgárság és identitás

reményt, hogy előbb-utóbb történnie kell valaminek. A hidegháború azonban elhúzódott, és a világ törekvéseivel az e valóságot figyelembe vevő egyensúlyra és stabilitásra rendezkedett be. Bizonyos időközönként utalások és nyilatkozatok születtek, hogy kívánatos ez a világrend, és fenn kell maradnia. A menekültek reményei kezdtek megcsappanni. A magyarok nagy része a száműzetés első éveiben azt hitte, hogy sosem láthatják viszont Magyarországot, hogy a határokat örökké szigorúan őrizni fogják, hogy megmarad a vasfüggöny, és sosem engedik be már többé az országba őket. A baltiak sorsa mindig intő példaként lebegett előttük. A remény később újra feléledt az I 960-as évek vége táján, és a prágai tavasz nyomán érte el tetőpontját. Miután leverték a prágai forradalmat, már senki sem tudta elhitetni a kelet-európaiakkal, hogy a fennálló világrend megdőlhet belátható időn belül. A többi kelet-európai is osztotta a várakozásokat az Európa szocialista részét érintő politikai változásokkal kapcsolatban, de ennek ellenére sem volt akkora igyekezet a lengyelek és csehszlovákok körében, hogy svéd állampolgárokká váljanak, mint a magyarokéban. Léteznie kell tehát más magyarázatnak is. A bizonytalan magyar identitás Mi a helyzet az identitásérzettel? A magyarságtudat egy több száz éves történelmi kategória, és maga a száműzetés és a kivándorlás is a magyar történelem kísérője, valamint visszatérő motívum napjaink magyar társadalmi vitájában. Évszázadokon keresztül majdnem mindegyik generáció megtapasztalta a száműzetésbeli életet. A magyar történelem, hagyományok és népköltészet számos tanúságtételt tesznek a száműzetés és kirekesztettség sajátosságairól, és ezek ismerete a kultúra általános részévé vált. Az utolsó generációkat sújtotta a 20. század viszontagságos történelme, két világháború, az ország megcsonkításának következményei 1920-ban, az 1 956-os népfelkelés és a hosszú ideig tartó kommunista uralom a Szovjetunió fennhatósága alatt. Mindezek nyugtalanságot és félelmet keltettek, amelyet fokozott a generációkon keresztül plántált érzés, hogy „egyedül vagyunk Európában" (többek között a nyelv elszigeteltsége miatt), de mégis boldogulnunk kell valahogy, tehát készséget kell mutatni. Úgy tűnhet, mintha a magyarok ezzel a készséggel a vérükben születnének. Az előzőekben megemlítettük, hogy a svédországi magyarok soraiban is kialakult egy demokratikus és nemzeti csoportosulás, amely sosem vezetett szélsőséges előjelű manifesztációkhoz. A magyar identitás tágítható és rugalmas; összezsugorodhat, hogy aztán ismét növekedjen, de mindig megtalálható, még akkor is, ha néha csak takaréklángon ég. Egyéni sorsok bizonyos szerepet játszanak ebben az összefüggésben, mint annak az értelmiséginek az esetében, aki húszévesen érkezett Svédországba, és hét év elteltével lett svéd állampolgár: „Az identitásérzet nagyon erős a száműzetés első 5-6 évében. Majd hosszabb ideig csak takaréklángon égett, mielőtt visszatért volna az 1980-a évek elején. Ekkor éreztem ismét, hogy idegen vagyok ebben az országban. Nincs különösebb oka ennek, csak azon kaptam magam, hogy magyar könyveket olvasok esténként. Lehet, hogy volt ennek valami más oka is, de nem voltam tisztában vele. Ekkortájt kapcsolatban álltam magyar szakemberekkel, és lehet, hogy a megoldás ebben rejlik. Észrevettem ugyanis, hogy nagyon sokat vesztettem, főként a magyar nyelvet, amit vissza akartam hódítani... Nehéz megmondani, mikor éreztem magam magyarnak, mégha csak