Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
Helyzet - Frazon Zsófia: Az „eleddig észrevétlenül maradt tények" és a „szembeötlő apróságok". A kastély, a falu és az erdő-a lokalitás képei Belső-Somogyban című kiállítás
A nyomozás és a kutatás Az éles szemű Holmes több alkalommal fejti ki Watsonnak, hogy a nyomozás során általában az apró részletek alapos megfigyelése a legfontosabb: egy letaposott cipősarok, egy fennragadt tollpihe, a cilinder peremén megülő porréteg, egy ottfelejtett szivarvég, a levélpapír vízjegye és a tinta illata-ezek mind beszédes jelek, amelyek kis történeteket húznak magukkal. Ha erre lehetőség nyílik, akkor ezeket a részleteket nagyítólencsével is érdemes megvizsgálni, hiszen nincs olyan nézőpont, amelyet ne lehetne tovább tágítani. De legalább ekkora figyelemmel kell végighallhatni az emberek beszámolóit és történeteit, még akkor is, ha sokszor fölöslegesnek tűnő részletekkel tarkított, hiszen szinte minden esetben sokkal többről van szó, mint azt első hallgatásra gondolnánk. A precízen összeszedett apró részletek és a minél teljesebb elbeszélések adják a nyomozó helyes következtetéseinek alapját, és vezetnek a legbonyolultabb ügy esetében is a helyes megoldáshoz. így nem egy történet köré, hanem egymás mellett levő történetek halmazába rendeződnek az események. Ugyanez történhet egy empirikus terepkutatás során is, ha a figyelem nemcsak egy nagy narratívára, hanem sok kicsi történet egymásmellettiségére, egymásutániságára, egymásra rétegződésére helyezi a hangsúlyt: így válik indokolttá a helytörténet fogalom helyett a hely-történet(ek) (Szíjártó 2003 2 ) terminus alkalmazása is. De ez az adott esetben már nemcsak terminológiai, hanem szemléletbeli és ezzel együtt módszertani megközelítéssé is vált. A kérdés tehát az, hogy néhány kiválasztott földrajzi pont (egy kastély, egy falu, egy erdő) és a hozzájuk kapcsolódó történetek halmaza hogyan képes egy földrajzi teret társadalmi szempontból megragadni, érdekessé, figyelemre méltóvá tenni, egy láthatatlannak gondolt teret kiemelni az észrevétlenségből, és látható hellyé változtatni. A pécsi Kommunikációs Tanszék belső-somogyi terepkutatással és az empirikus anyag (álló-, mozgóképek és szövegek: egy kiállítás, katalógus, CD, tervezett elemző írások) bemutatásával többek között ennek a feladatnak próbált eleget tenni. A tér, a hely és a kiállítás A galériában az alkotók három kiesebb termen keresztül képek, szövegek, tárgyak és hangok segítségével mesélnek el néhány történetet helyekről és egy kutatásról. A kiállításon elsősorban (álló- és mozgó-) képek, szövegek és „tereptárgyak" veszik körül a látogatót, de hallhatunk elhozott hangokat, járhatunk az erdő hangulatát idéző behozott avarban (a „szerencséseket" még valódi darázscsípés is érheti), és érezhetjük a nedves avarból és a galéria falaiból áradó „erdőszagot". De ezek a hatások nem egyszerre érnek minket, hanem kíváncsiságunk sodor(hat) bele fokozatosan a tereknek és a történeteknek ebbe a rétegzett világába. Ezt a lemerülést a galéria kedvező adottsága is erősíti, hiszen három kisebb teremről van szó, három különböző mélységben, így a felszín és a mélyebb rétegek közötti különbség valóságosan is megtapasztalható. A címben szereplő három hely (a kastély, a falu és az erdő) a kiállítás három szintjét, egyben a történetek, a szereplők és a tárgyak három sűrűsödési pontját is jelenti. Az első terem, a/a/u ugyan a pécsi utcához képest lent van, mégis a kiállítás (és a galéria) legfelső szintje, továbbá egy adott hely (Somogyfajsz) terepként való megismerésének
