Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

HELTAI GYÖNGYI: Színház és interkulturalitás

tot (radikális átírást) követtek, mint a Fővárosi Operettszínház, hanem arról is - ahogy az Benedek Andrásnak, a Nemzeti Színház akkori dramaturgjának Davidoglu román szerző Bányászok című darabjáról szóló visszaemlékezéséből kiderül -, hogy egy, a Gáspáréval szinte azonos kompozíciójú anekdotaforma is létrejött a nemzetközi színházi kapcsolatok gyakorlatából következő ismétlődő kulturális tapasztalat ironikus konstatálására. „Színházunk műsorára tűzte a Bányászok című darabot, Davidoglu nevű román író alkotását, Zsil-völgyi szénbányászokról szólt, középpontjában valami újítással, mely fokozhatná a termelést, ha a vezetőség engedélyezné..." (Benedek 1985:330-33 I.) „Magával a darabbal még különösebb, sem előtte, sem utána nem tapasztalt sikert arattam. Úgy kezdődött, hogy összeültünk Várkonyival megbeszélni, mit lehetne igazítani rajta az előadhatóság érdekében. Aztán neki egyéb dolga akadt, rám bízta: csináljam, ahogy tudom. Ami tőlem telt, megtettem. Persze remekművet nem faraghattam belőle, de az összefüggéseket mégis sikerült megteremtenem a jelenetek átcsoportosításával, kibővítésével. Alapos munka volt, az életképek sora drámává rendeződött, de méltán aggasztott: vajon mit szól majd az író a beavatkozáshoz. Várkonyi megnyugtatott: úgysem jön az ide, és elkezdte a próbákat. Aztán kiderült, hogy valamilyen felsőbb szerv ünnepélyesen meghívta az írót a bemutatóra, s ő jelezte: el is jön. Baj lesz, aggályoskodtam, de visszakozni nem lehetett már. A darabban az eredeti szereplők mozognak, állapította meg Várkonyi, nagy vonalaiban a történet is azonos, nincs mitől tartanunk: a szöveget román létére úgysem fogja érteni. A bemutató napján lecsapott a mennykő: Davidoglu erdélyi román, és kifogástalanul tud magyarul. Nyakunkon a botrány. Várkonyi kiválóan rendezte meg a darabot, az előadásra nem lehetett panasz, s azon kívül a bemutató sikeréhez jócskán hozzájárult a protokolláris közönség jól idomított tetszésnyilvánítása. Ettől valamelyest enyhült a gyomrunkat szorongató görcs. A bemutató után pedig az író megtetézte a szokványos gratulációt: Várkonyi nyakába borult. »Maguk jobb darabot játszottak, mint amilyet én írtam - mondta tiszta magyarsággal. - Adjanak egy példányt, hogy lefordíthassam románra.«" (Benedek 1985:332.) 8. Vlagyimir Scserbacsov: Dohányon vett kapitány. Szöveg: Adujev. Magyar színpadra alkalmazta: Lenkei Lajos és az Operett Stúdió munkaközössége. Rendezte: Hont Ferenc, Major Tamás és Pártos Géza. 9. „Nincs rá ugyan bizonyítékom, de a mai napig is azt gyanítom, maga B. Zs. volt a magányos tapsoló." (Darvas 2001:115.) 10. „Hasonló kudarcok elkerülése érdekében B. Zs. szigorú utasításba adta, hogy attól kezdve a Szabad a pálya első felvonása után az összes jegyszedőnő, klozetos néni és valamennyi jelenlévő irodai alkalmazott határozott tapsorkánt köteles produkálni a nézőtéren, s az egészen addig tartson ki, amíg a közönség is bekapcsolódik az általános ovációba." (Darvas 2001:1 15.) 11. MOL NM Általános iratok ( 1949-1957) XlX-l-3-a 263. d. 12. MOL NM Általános iratok (1949-1957) XIX-l-3-a 263. d. 1451-3/53. 13. MOL NM Általános iratok (1949-1957) XIX-l-3-a 263. d. 1451-3/53. 14- MOL NM Általános iratok (1949-1957) XIX-l-3-a 263. d. 15. „A színházra kirótt számos feladat közt mindig sok fejtörést okozott a »népi demokratikus darab« rubrikájának betöltése. Különleges örömnek ígérkezett az a hír, hogy a megújuló Kínában nagy sikerrel játsszák a Harcban nőtt fel című modern drámát. Korábban nyomoztunk már ilyesmi után, s mivel nem akadt, megpróbáltunk a már többször bevált kibúvóhoz folyamodni: majd eljátszunk valamit az évezredes kínai színház klasszikus repertoárjából. Egykettőre kiderült, hogy erről szó sem lehet. A kínai s a többi távol-keleti dráma egészen különleges műfaj, amelyet az átlagos európai néző meg sem ért. Szorosan összefügg azzal a játékmóddal, amelyet a távol-keleti színész hétéves tanulás során sajátít el, s többek között akrobatikus ügyességet, végtelenül kifinomult mozgáskultúrát igényel. Európában ilyesmivel kuriózumként megpróbálkozhatik egy vállalkozó kedvű kis együttes, de normális színház nem. Örömünk gyorsan rémületté változott, amikor a beharangozott dráma megérkezett egy diplomata bájos, törékeny, kí-