Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

SZABÓ MÁTYÁS: Állampolgárság és identitás

lampolgárság iránt mutatott attitűdök nagymértékben változnak annak függvényében, miként alakul a helyzet a származási és a célországban: politikailag, gazdaságilag és szociálisan. A származási országban végbemenő változásoknak központi jelentőségük van az első generációs bevándorlók számára. A csoportok honosítással szembeni attitűdjeit a kivándorlási okok háttere, a csoportösszetétel, az adminisztratív kompetencia, a csoportnyomás, a haza hatása a csoportokra, az identitás kérdései, az integráció mértéke (munka, szociális kapcsolatok, vegyes házasság), a jövővel kapcsolatos tervek (visszatelepedés), valamint néhány speciális vonás alapján vizsgáljuk. Hipotézisem szerint a felsorolt szempontok mindegyike hatással volt a csoportokra, de különböző intenzitással. A magyarok honosítása A magyar bevándorlás Svédországba 1964 nyarán két svédországi magyar beszélgetett Stockholm belvárosában. A beszélgetés témája egyikük közelmúltbeli magyarországi utazása volt. A másik felháborodva mondta: - Hogy volt gyomrod visszamenni egy olyan országba, amely máig megtartotta azt a politikai rendszert, és ahol ugyanazok kormányoznak, akik elől annak idején elmenekültél, és politikai menedéket kértél Svédországban? - Ezek súlyos szavak, elvégre mindannyian magyarok vagyunk. - Éppen ezért. Ha a forradalomnak köszönhetően megtehetjük, hogy itt élhetünk, első alkalommal életünkben félelem és anyagi nehézségek nélkül, akkor be kell tartanunk néhány játékszabályt. - Miért, én svéd állampolgár vagyok - rám nem vonatkoznak a játékszabályok! (Északi Tudósító 8:2, 1964:80.) A fenti párbeszéd (amely egy Stockholmban megjelenő magyar nyelvű újságban jelent meg) elhangozhatott volna számos olyan magyar bevándorló között is, akik az 1956os forradalom után érkeztek Svédországba, és akik számára az állampolgárság kérdése aktuális volt annak ellenére, hogy sokan közülük éppen az 1960-as évek közepén próbálták meg elfojtani magukban. A beszélgetés tükrözi az állampolgárság emberekre gyakorolt hatását (ami itt kissé túlzottnak és patetikusnak tűnhet) és a rendkívül kemény viszonyt a hazához a hidegháború alatt. Kik voltak tehát azok a „magyarok", akik az állampolgárság elnyerésére pályáztak Svédországban? A kérdés jogos, hiszen a svédországi magyarok nagy részét hivatalosan sosem regisztrálták magyar állampolgárnak, mielőtt felvették a svéd állampolgárságot. A napjaink körülbelül 27 000 (I 995), nagyrészt honosított svédországi magyarja között nem szerepelnek a szomszédos Romániából, Csehszlovákiából és Jugoszláviából érkezettek, akik az 1920-as trianoni szerződést követően kisebbségként éltek ott. Erről szóló svéd statisztika nem készült, mivel a külföldieket állampolgárságuk és nem etnikai hovatartozásuk szerint regisztrálták. Számuk körülbelül ötezerre becsülhető. A 2. világháborúig csak kevés magyar érkezett Svédországba. A két világháború között találhatunk néhány akadémikust, művészt és zenészt azon szociáldemokrata expoli-