Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
HELTAI GYÖNGYI: Színház és interkulturalitás
bámuló színészek sorfalát. Igy néztük egymást néhány örökkévalóságnak tűnő, kínos másodpercig, aztán az ügyelő nagy nehezen magához térve a pillanatnyi általános elmezavarból végre rászánta magát, hogy a döbbent csendben leeressze a függönyt. De még ezzel se ért véget a kálváriánk, mert az általános csendet most mégis hirtelen megszakította egyetlenegy elszánt néző dacos tapsa. 9 Öt-tíz másodpercig bírta az illető a hősies egyedüllétet, aztán engedve a fagyos közhangulatnak fokozatosan lehervadva elcsendesedett. Mi színészek attól való félelmünkben, hogy az ügyelő netán engedelmeskedve a magányos tetszésnyilvánításnak ismét felhúzatja a függönyt mindenesetre pánikszerűen kimenekültünk a színpadról. A szünetben aztán senki nem merte elmagyarázni B. Zs.-nek a nyilvánvaló kudarc valódi lélektani okát, meghagytuk abbéli hitében, hogy a magyar közönség politikailag egyelőre nem érett még a szovjet drámák befogadására." 10 A fenti anekdota elsősorban azt példázza, milyen kínos következményei vannak, ha politikai okból vagy egyszerű tudatlanságból, tehetségtelenségből figyelmen kívül hagyják egyelőadás interkulturális szegmense (jelen esetben a sematikus szocreál egzotikuma) színpadi értelmezésének elkerülhetetlenségét. Az interkulturális színházi kapcsolat veszélye: a félreértés „...a kínai et.-ak esetleg nem értik a speciális magyar humort"" Látjuk, nem minden színház járt el a Fővárosi Operettszínház gondosságával a forrásés a befogadó kultúra közti különbségre valamiféle, a befogadó kultúra által adott értelmezéssel reflektáló, a félreértéseket kiküszöbölő „fordítások" terén. Alább kiderül, mekkora galiba kerekedhet abból is, ha a tömegkultúra-műfajok művelői spontánul, egy maguk által konstruált és előadott, az interkulturalitás témájára közvetlenül reflektáló alkotással fejezik ki olthatatlan politikai szimpátiájukat a távoli népi demokráciából érkezett hivatalos vendégek iránt, akik azonban egész mást olvasnak ki e szeretetmegnyilvánulásból, s megsértődnek. A rosszul elsült anekdota hátterét feltáró levéltári irategyüttes a pesti és a kínai humorfelfogás közti, az alábbiak szerint markáns különbségről tanúskodik. A félreértésből kikerekedő politikai, diplomáciai botrány pedig azt érzékelteti: egy nemzetközi kapcsolat irányában is átmenet nélkül váltó diktatórikus társadalmi közegben micsoda óvatosságra s antropológusi tudatosságra lett volna szükség a kabarészínházi gyakorlatban is. Olyan érzékenység kellett volna, amellyel Murányi Lili - bár párthű és a kínai elvtársakat szerető színésznő volt - nem rendelkezett. Ezért aztán 1952. december 28-án a Margitszigeti Nagyszállóban a jelen lévő kínai küldöttség iránti - egy kínai tárgyú anekdotával kifejezni kívánt - rokonszenv nyilvánításából kínai sértődöttség és botrány lett. Az üggyel kapcsolatos hosszadalmas népművelési minisztériumi levelezés arra is rávilágít, hogy az 1950-es évek kultúrpolitikusai mennyire csekély mértékben voltak csak képesek felmérni a kulturális különbségeken alapuló félreértések valódi, a felek eltérő „enciklopédikus univerzumában" rejlő okait. Vagy ezeket a kulturális különbségeket egyszer és mindenkorra meghaladottnak vélték a közös ideológiai platform segítségével? Miközben a színházak programját s az előadások „mondanivalóját" illetően mindent oly részletekbe menően ellenőriztek, feltették-e maguknak azt a kérdést, hogy a