Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

CSATLÓS JUDIT: „Istennek tetsző cselekedetek." A faragás egy naiv művész életében

győzelmét, az alkotót pedig mint hőst értékeli (Hauser 1978:216), nem jellemző az adott közösségben. Írásomban a „faragó" kifejezést részesítem előnyben, ezzel is érzékeltetve a közösség perspektíváját. Az ettől eltérő esetekben egy külső nézőpontot kívántam megjeleníteni, azaz a hivatalos vélemények, intézmények, illetve a tudomány világát. Tehát a dolgozat fogalomhasználatában a „belső" vagy „külső" kifejezések nem a kutatás tárgyához való objektív vagy szubjektív viszonyommal esnek egybe. Magas-, naiv és népművészet A különböző tudományterületek szakirodalmában a „művészet" átfogó kategóriáján belül további megkülönböztetéseket találhatunk, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg egymással. Az én esetemben a naiv művészet, népművészet, magasművészet (vagy grand art) fogalmak bírnak jelentőséggel. Mindhárom jellemzője, hogy a maga sajátos módján illeszkedik az őt létrehozó kultúrába, és különböző viszonyrendszerek kapcsolják őket más recens jelenségekhez. Minden kultúra sajátja a vizuális kifejezés, és mivel minden tárgynak van esztétikai funkciója, az alkotások bizonyos köre mindig valamiféle kiemelt értékelés tárgyát képezi. Az értékeléskor, tehát az alkotásról való beszéd során a legtöbb társadalomban nemcsak a kész mű belső törvényszerűségeire helyezik a hangsúlyt, hanem egyéb kulturális mozzanatokból merítik a fogalmakat és szempontokat (Geertz 1994:241 ). Az autonómnak nevezett művészet egy történelmi folyamat eredményeként jött létre Európában. Ez a művészi függetlenség azt jelenti, hogy levált a társadalmi tevékenységek egyéb formáiról (Németh I 998:47), és kialakult egy külön művészeti szféra. Ennek megvannak a maga belső törvényszerűségei, azonban mégsem választható le a társadalom más vonatkozásairól, hanem kölcsönhatásban van azokkal. Az autonóm alkotás (többnyire) már önállósult, abban az értelemben, hogy külön - esztétikai - funkcióval rendelkezik, és nem kell semmilyen „ürügy" vagy kvázifunkció a létrehozásához. Azokban a társadalmakban, ahol az elkülönülés nem történt meg, az esztétikai funkció más szerepek mellett jut érvényre a konkrét tárgyak esetében. így alkalmazott művészetről nemcsak a használati tárgyak kapcsán beszélhetünk, hanem a rituális, a vallási és a reprezentatív tárgyak esetében is. rvi A hagyományos paraszti közösségekben, ahol szintén nem volt jellemző az önmagáért való alkotás (Németh 1998:46), az esztétikai funkció jelentősége eltérő az egyes o? tárgyféleségeknél (Fél-Hofer- K. Csiiléry 1981:742). Bonyolítja a helyzetet, hogy a parasztság, eltérően a törzsi társadalmaktól, egy nagyobb, összetett társadalom részét jgm képezi, és nem az egész társadalmat átfogó kategória. Ebből következik, hogy művészedig tük társadalmi bázisának körülhatárolása túlmutat a szoros értelemben vett parasztság keretein, a birtoktalan falusi, mezővárosi rétegek, a mezővárosi cívis parasztok, a falun élő kisnemesek, pásztorok, kézművesek is beletartoznak ebbe a körbe. Ok fogyasztóként határozták meg a tárgyakat, így nemcsak az általuk készített darabok kerültek be az életvilágukba, hanem a specialisták által számukra készített alkotások is (Fél-Hofer K. Csiiléry 1981:743). Jellemző volt a megrendelő és az alkotó közti közvetlen kapcsolat, a tárgy készítője pontosan tudta, hogy kinek dolgozik, mit várnak tőle. Igy a közösség 200 meghatározó szerepe áttétel nélkül jutott érvényre.