Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

PILIPKÓ ERZSÉBET: Magyar ortodoxok a kárpátaljai Tiszaháton

mert nem pászoltam, én nem vótam »penzes« kántor." Ennek a pénzes jelzőnek az adott társadalmon belül több konnotációja is van: valamilyen szociális távolságot próbál érzékeltetni, amely a morális értékeléstől sem mentes. A jelenlegi görög katolikusok csoportja ugyanis egzisztenciálisan leértékeli, egykori zselléreknek, szolgáknak tartja a mostani ortodoxok többségét, akik azonban morálisan marasztalják el a görög katolikusokat, illetve azok korábbi egyházi pénztárosait, ez utóbbiakat azzal vádolva, hogy eltulajdonították, saját egyéni céljaikra használták fel azokat a pénzeket, amit az elmúlt évtizedekben az egyházközség az új templomépítésre gyűjtött. „Qörög katolikus vagyok, csak ehhez [az ortodoxhoz] járok, mert - hogy mondjam - úgy van, hogy azok álltak félre görögnek, akiknél az egyház pénze nála volt, mert régen az egyháznak nem szabad vót tartani a pénzt, és kiadták az embereknek, tegye be a postára, és a postára tették, meg építettek belőle, meg taxit vettek és azok álltak félre görögnek egy néhány család, azok mondják magokot görögöknek." A görög katolikusok ezt a vádat visszautasítják, elismerve, hogy valóban nem voltak hajlandók az egyház pénzét átadni az ortodox papnak, mert azt tapasztalták, hogy az a pénzt „elhordja a pravoszláv püspökségre", és ők azt az új templomépítésre tartogatták. A templomépítés terve a konfliktusok kirobbanása után elmaradt, de hogy az összegyűjtött rubeleket megmentsék a teljes devalvációtól, vásároltak egy harangot, amely ma is ott áll a templomudvaron. Erre azonban az ortodoxok azt mondják, „a harang csak a jéghegy csúcsa", nem is volt rá szükség, hisz addig is volt két harangja az egyháznak. A mindennapok gyakorlatában a két szembenálló csoport között termelődött negatív beállítódások mára, egy évized múltán, már veszítettek agresszivitásukból és szenvedélyességükből, de a distanciából kevésbé. A harmadik, az úgynevezett „öntudatlan ortodoxok" csoportja szintén görög katolikusnak mondja magát, azonban ez a döntése nem tudatos. Azért tartja magát görög katolikusnak, mert „a görög katolikus templomba jár", és ahhoz a paphoz, akihez korábban is járt (mármint az 1982 óta az egyházközségben működő ortodox pópához), tehát „ő görög katolikus volt, és az is maradt, és nem futkosott más faluba, más templomba, más paphoz". Adott esetben több tényezőt kell megvizsgálnunk: a templomot mint szakrális teret, a liturgiái szertartást, illetve az ezekhez történő viszonyulásokat és nem utolsósorban a pap személyét. A templom mint identitási tényező A templom a nép vallásos életének központja, az egymást követő nemzedékek életének egyik fontos közösségi színtere (Bárth 1990:347). A templom identitást nyújt, bár nyilvános tér, de a közösség tagjai számára személyes vonatkozásokat őriz. A templomi ülésrend által - amelyet napjainkig számon tartanak - egyfajta egyéni és kizárólagos térhasználatot alakítottak ki. A „székkel" rendelkező családok mindegyikének megvan a maga familiáris, több generációra visszamenő története arról, hogyan került az adott „hely" az ő használati tulajdonába. A szakrális objektumon belül ehhez a személyes térhasználathoz kulturális minták, viselkedésmódok kötődnek: általános tendencia az, hogy a közösség tagjai nem foglalják el egymás helyét, illetve ez csak abban az esetben fordul elő, ha a „szék" gazdája nincs jelen, de ha időközben mégis megérkezik, magától