Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

Tabló - A tárgyak életrajza nyomában. Therry Bonnot: La vie des objets. D'ustensiles banals a objets de collection Granasztói Péter

sadalmi státusa megkonstruálásának folyamatát. Hogyan válnak hétköznapi tárgyak kulturális örökséggé, hogyan viszonyul egymáshoz családi örökség és kulturális örökség? A módszer, a kutatás problémafelvetésének másik alapvető szempontja, hogy a tárgyakat és státusukat a jelenben vizsgálja. A szerzőt a tárgyak mai használói érdeklik, és nem az eredeti funkciójuk vagy a régi használatok: „Egy ilyen típusú elemzésnek úgy kell szemlélnie a tárgyakat, mint amelyek itt és most vannak, elemezni azt, amit itt és most csinálunk velük, és amit csinálnak, nem elhanyagolva, ahogy a tulajdonosuk elmeséli a múltjukat, úgy ahogy ez a történet értelmet a kap a jelen diskurzusában." (24. p.) A szerző nagyon fontosnak tartja a tárgyak készítési körülményeinek feltárását is: ki, mikor és miért csinálta az egyes példányokat? Könyvének elemző része is ezzel kezdődik, amiben részletesen leírja a gyárakban előállított kerámiatárgyak történetét, az alapanyagtól a kiégetésük technikai részletéig. Hasonlóan fontosnak tartotta nyomon követni a tárgyak további sorsát. Bár a gyárak általában nagykereskedőknek adták át a készítményeket (például alkoholos italokhoz való palack), a helyi lakosok és főleg az üzemekben dolgozók gyakran vásároltak maguknak is ilyen edényeket, akár vajtartónak vagy lekvártartónak. Ezek a jelenségek természetesen alapvetően befolyásolták a tárgyak későbbi életét, például helyi kulturális örökséggé válásukat. Vizsgálatának következő nagy egysége és terepe az 1980-as évektől elszaporodó falusi régiségvásárok és ócskapiacok, amelyek a tárgyak cseréjének második szféráját jelentik. Itt az érték kialakításában eladók, vevők és a kulturális intézmények játszanak nagy szerepet. A helyi múzeum és általában a néprajzos, a múzeum szerepe visszatérő témája a kutatásnak. A kutató vagy a múzeum érdeklődése bizonyos tárgyak iránt alapvetően befolyásolhatja azok későbbi élettörténetét, például alapvetően hozzájárulhat felértékelődésükhöz. A szerző számára hasonlóan fontos kérdés a tárgyak vásárlóinak, gyűjtőinek otthona, lakótere. A tárgyak élete nem párhuzamos, vannak közöttük, amelyek még használatban vannak a konyhában, míg mások már a reprezentatív lakóhelységek díszét jelentik, presztízsét növelik. De olyanok is előfordulnak, amelyek még a pincében várják sorsukváltozását. A tanulmány szintén sokat foglalkozik azokkal, akik már kisebb-nagyobb gyűjteményeket hoztak létre, valamint a gyűjtés jelenségével is. A kulturális örökség megkonstruálásának folyamata a kutatás központi kérdései közé tartozott. A szerző a helyi kulturális örökség kialakulásának mechanizmusaival kapcsolatban több érdekes megállapítást tett. Az egyik ilyen az, hogy egy, az ipari fejlődés által meghatározott mezőgazdasági vidéken is, ahol a lakosságszámára a nagyipari üzemek vagy a szénbányászat jelentette a múltat, nem a gyárak által készített jellegzetes termékek, tárgyak váltak a helyi kulturális örökség részévé (miközben a gyárak egyes épületei ipari műemlékek). Az emberek - érthető módon - a többi mezőgazdasági vidékhez hasonlóan olyan tárgyakban keresték és találták meg a helyi és a régi tárgyakat, olyanokkal alkották meg helyi kulturális örökségüket, amelyek - bár eredetileg nagy tételben gyárakban készültek (ahol gondosan ügyeltek arra, hogy minden tárgy egyforma legyen, sőt sok esetben a megrendelő címkéje is rajta volt, vagy a megrendelő maga határozta meg a termékének megfelelő formát) - mégis közelebb álltak hozzájuk, s szorosabb kapcsolatban voltak az egyedi, a hagyományos kézművesség termékeivel. Ugyanakkor nagy ellentmondás érzékelhető az ilyen nagyban, iparilag előállított tárgyak és a múltra utaló, helyi identitásképző újrafelhasználásuk között. A kutatás másik nagy eredménye a kul-