Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

Tabló - Van-e antropológiai film? Jay Ruby: Picturing Culture - Explorations of Film and Anthropology Csorba Judit Dorottya

egyre többen foglalkoznak a befogadás problémájával, vagyis azzal, milyen szerepe lehet a néző életkorának, nemének, etnikai hovatartozásának a film befogadásában, és hogyan hatnak vissza mindezek a filmre. A szerző-szöveg-olvasó összefüggése az irodalomkritikusokat már régen foglalkoztatja, az antropológusok csak viszonylag rövid ideje, kéthárom évtizede figyeltek föl erre. A jelentésalkotás Ruby szerint egyértelműen kultúrafüggő. A befogadók körében végzett kutatással azonban csak kevesen foglalkoznak, így a legtöbb ilyen elmélet egy elképzelt, idealizált nézővel dolgozik. Ruby Sol Worth és Larry Gross befogadásmodelljét alkalmazva (Worth-Gross 1977) arra a következtetésre jut, hogy a filmkészítő szándékai és az, ahogyan a „fi lm szöveget" felépíti, fontosak ugyan, de végül a film jelentését a befogadás feltételei és a néző határozzák meg. Külön figyelmet szentel a televíziós néprajzi filmeknek. A televíziós produkciók túlságosan leegyszerűsített jelentést akarnak a néző elé tárni. Az antropológusoknak épp a képi kommunikáció összetettségét kell vizsgálandó kérdésként megcélozniuk. A néprajzi filmeseknek, amennyiben antropológusok és nem professzionális filmkészítők akarnak lenni, vizsgálniuk kell a filmjeik fogadtatását is. Az antropológiai jellegű filmezés felé: néhány következtetés és a lehetséges jövő című fejezet Ruby hasonló című 1971 -es cikkét (Ruby 1971) viszi tovább. Harminc évvel ezelőtti írását egyrészt saját idejében avantgárdként értékeli, másrészt úgy látja, ugyanazon elképzelések csiszolása, finomítása foglalkoztatta az elmúlt évtizedekben is. Kiindulópontja, amihez a kötet végén vissza is tér: a néprajzi filmkészítés azon antropológusok feladata kell hogy legyen, akiket érdekel a képi etnográfia megalkotása. Ez viszonylag egyszerűnek tűnik, de az antropológusoknak el kell határolódniuk a dokumentum és a néprajzi filmkészítés jelenlegi irányától, és azoktól az elképzelésektől, amelyek életben tartották annak módszereit - vagyis azt, hogy a film egyrészt hasznos oktatási anyag lehet, másrészt pedig nagyszámú közönséget képes vonzani. Ruby szerint a filmeknek fel kell tárniuk a készítők azon szándékát, hogy határozottan el akarnak térni az elvárásoktól. Példaként Jean Luc Godard-t hozza fel, aki radikálisan el tudott térni filmes elődeitől. Ehhez a radikális lépéshez az kell, hogy a viselkedést a kultúra egyik megtestesüléseként fogjuk fel, és így az képivé tehető. Ezzel együtt a módszereket és az elméleti kiindulópontokat is világossá kell tenni. A kötet utolsó fejezetében Ruby ehhez szándékozik két lehetséges megközelítési módot feltárni. Az egyik a kultúra „performance"-ként való felfogása, a másik a filmrealizmus „trompe l'oeil" formájának megalkotása. Az utak megtalálásának hogyanja he- ^2 lyett inkább arra keresi a választ, miért szükséges ezeket a módszereket megtalálni. Ehhez ^ filmes kódokra és konvenciókra van szükség, hogy a film látható realizmusát kontextus- « ba helyezzük, és hogy a közönség a képet mint antropológiai kifejezést értse meg. Erre jg legjobb példaként Timothy Asch Ax Fight (Fejszeharc 1971) című, nemcsak hagyomá- _S nyos mozgóképi eszközökkel, hanem animációval, feliratok formájában megjelenő tudományos magyarázatokkal is dolgozó filmjét említi. A reflexivitás eszközével a közönség tudatában lehet annak, hogy csupán filmet néz. Ruby szerint ha az antropológusok a terepmunkájukról és a vizsgált embercsoportról reflexív módon készítenének filmet - olyat, amelyben a néző a sokszínűség filmes illúzióját élvezheti anélkül, hogy azt sugallná: a valóságot látja -, akkor megszületne az általa elképzelt ideális antropológiai film. Ezzel visszatér kötete bevezető gondolatához, 30F|