Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

TURAI TÜNDE: „Önként mentünk erőszakkal." Életpálya-alternatívák az 1940-es évek rendszerváltása után

„Javaslatok" és elvárások - a makroszinten Végezetül a hat megvalósított életpálya megismerése után nézzük meg, milyen pályaal­ternatívákat ajánlott a rendszer az 1940-es évek végének és az I 950-es évek sajtóján keresztül. Az Ifjúmunkás Szövetség országos hetilapja, az Ifjúmunkás hangsúlyozottan fog­lalkozott pályaorientálással. A kormány szócsöveként természetesen a szocialista állam­építési ideológia olvasható ki javaslataiból, illetve példaértékűvé emelt életképeiből. Az új generáció szocializálásában próbálva meg szerepet vállalni az „új ember" kinevelésén ­mondjuk inkább így: megkonstruálásán - munkálkodott. A szocializmus érdekeinek prioritását, az ennek való - minden szempontú - alárendeltség elvét igyekezett közve­títeni: „Készüljetek fel, hogy aktív építői lehessetek a szocializmusnak országunkban." 20 Ez a koncepció pedig az egyén pályatervezését csakis a nagy közösségi érdek függvé­nyében tartotta adekvátnak: „a pályaválasztás nemcsak az egyén számára nagyjelentő­ségű. A szocialista társadalom építésének körülményei között a pályaválasztás koránt­sem magánügy. [...] A szocialista gazdaság és az új kultúra tervszerűen épül." 2i A szűkebb kulturális környezetben érvényességet nyerő - a tanulmány elején emlí­tett- általános forgatókönyv helyettesítését és a saját érdek szerinti átrendezését cé­lozta meg a rendszerváltás utáni állampolitika. Makrotervet dolgozott ki, amelynek működési elve részben hasonló volt az előbbihez, ugyanis sematikus kereteket kínált a döntéshozó egyéneknek, részben viszont eltérő volt, mivel a döntéshozatalt számos szempontból kényszerítő tényezőkkel is befolyásolta. 22 Az „új ember" elsődleges fontosságú és legadekvátabb jellemzőjének - választott pályától függetlenül - a mediator szerep felvállalását és az ennek való minél tökéletesebb megfelelést tartotta az uralkodó ideológia. A jó állampolgár ugyanis politikailag elkötele­zett, és maximálisan interiorizálja a szocializmus „építésének" imperativusait azon túlme­nően, hogy felelősségteljesen végzi munkáját saját szakmájában - hiszen „hazafiassá­gánakfokmérőjeazodaadó munka" 2 *-, aktivistaként közvetít az állam és állampolgárok között. Az osztályöntudatos ifjúságnak ugyanis feladata, hogy támogassa a „a párt­szervezetek útmutatása alapján a szakszervezeteket és falusi néptanácsok munkáját" 24 ; hogy tájékoztassa a földműveseket a „beszolgáltatások fontosságáról és osztályharcos jellegéről" 25 ; hogy mozgósítsa az egész dolgozó ifjúságot „a kizsákmányolás elleni harc­ra, a munkásosztály és a dolgozó parasztság közötti szövetség megerősítésére" 26 ; hogy kultúrtevékenységet végezzen olyan módon, hogy ennek „minden egyes megnyilvánu­lását hassa át a mai kiéleződött falusi osztályharc forradalmi szelleme" 27 ; hogy „járulja­nak hozzá, hogy szüleik az elsők közt adják be a kvótát" 2 *; stb. A szakmai feladatvállalás másodlagos volt a prioritással felruházott politikai szerep­hez képest, s ebből kifolyólag alárendeltje is volt ennek, mégpedig olyan értelemben, hogy a pályaválasztásnak a szocialista államépítési érdekeket kellett szolgálnia politikai, gazda­sági és kulturális szempontból egyaránt. A pályaválasztásban és a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben ezek az érdekek alapvetően két tendenciát kívántak felerősíteni: az ér­telmiségi és a szakmunkás foglalkozások felé való orientációt. Ezek voltak ugyanis azok a szakmák, melyek nélkül a nagy tervek megvalósíthatatlanok, s melyek a foglalkozás­struktúrában hirtelen nagy tömegek befogadására váró űrként jelentek meg. Az új elvek

Next

/
Oldalképek
Tartalom