Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

TURAI TÜNDE: „Önként mentünk erőszakkal." Életpálya-alternatívák az 1940-es évek rendszerváltása után

kedett is a belső hierarchiában, ugyanis megválasztották a kollektíva alelnökének. Ám a vezető pozíciónak a kormányhű szerephez való túl közeli viszonya taszította őt ettől a státustól („én nem akartam semmi színek alatt lenni, nem is vótam sokáig, me ügyeltem én magamra, hogy ha lehet, lökjenek ki"), s igen rövid időn belül sikerült is megszabadulnia beosztásától. Mivel már testvérei és gyermekei (három fia és egy lánya) is Resicabányán dolgoztak, 55 évesen ő is ott szerzett magának állást. A faluból és az agrárrétegből való kilépést hangsúlyozottan sikertörténetként éli meg. Már túl volt azon a koron, amikor könnyű a munkahely-változtatás és egy új foglalkozásba való beletanulás, ő ezt mégis úgy tudta megvalósítani, hogy mindvégig megvoltak elégedve vele, és tisztelték pontos munkájáért: „megvolt végig a becsületem". Az új munkahelyet többek között azért ítéli meg emelkedettebb presztízsűnek a földműveléshez képest, mert magasabb szintű szellemi tevékenységet és nagyobb felelősségvállalást igényelt, ugyanis több raktár működtetését bízták rá: „Vót nekem dogom elíg. Ott is ippen etíg. Három raktár átvenni, egy tudatlan ember, aki nem vót belegyakorolva, ugyi, nem gyermekjátík vót." A legnagyobb nehézségnek nem az új munkába való beletanulást tartotta, hanem a helytállást, vagyis az új világ erkölcstelenségétől való távol maradást, nemcsak olyan értelemben, hogy ő maga nem azonosult ezzel, hanem olyan értelemben is, hogy meg tudta óvni magát attól, hogy ez kárt okozzon neki. Többször kellett szembesülnie a lopással. Részben úgy, hogy őt magát akarták bevonni, részben úgy, hogy a rábízott javakat, melyekért ő tartozott felelősséggel, akarták eltulajdonítani. De a tízéves szolgálat alatt sikerült mindvégig leküzdenie ezt a problémát, amit - szocializációja során magáévá tett értékrendjére és vallásosságára épülő - belső kontrollja tett szükségszerűvé számára (lásd 4- és 5. számú függelék). Nyugdíjazása után még évekig Resicabányán maradtak, majd az I 989-es rendszerváltást követően felesége kérésére hazaköltöztek. O szívesebben lakott volna továbbra is ott, hiszen sikeresként ítélte meg mind a faluból való kilépést, mind pedig az új, „magasabb" világba való belépést, s a hazaköltözést kissé „visszacsúszásként" élte meg. Felesége két évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta Resicabányáról hazaköltözött elvált fiával él együtt. A legteljesebb és legtöbb részletre kitérő élettörténetet K. L.-től gyűjtöttem. Szilágyborzason született I 921 -ben nagygazda szülők gyermekeként. Hatan voltak testvérek. Földművelő hagyományokkal rendelkezett ugyan a család, de a kilépés vágya már apja terveit is befolyásolta, ugyanis 1918 előtt, illetve I 940 és I 944 között pénzügyőrként dolgozott a csendőrségen. Bár abban a periódusban, amikor K. L. gyermek volt, és pályakezdővé cseperedett, a család kizárólag földműveléssel foglalkozott, a mezőgazdasággal való szakítás gondolatát beépítette pályaterveibe. Jó tanuló lévén, a pap javasolta a szülőknek, hogy engedjék lelkészi pályára, de mivel ez olyan anyagi áldozatokat követelt volna tőlük, amit a másik öt gyermek mellett nem vállalhattak fel, el kellett utasítaniuk az ígéretes lehetőséget. Másik vágya viszont teljesült. Kereskedőtanulónak mehetett Szilágynagyfaluba. 1 936-tól 1940-ig dolgozott itt. A katonaság után gazdálkodott ugyan egy ideig, de ezt főfoglalkozásként nem folytatta sokáig. I 947-ben megnősült, és feleségével bérbe vették a falu egyetlen boltját és kocsmáját sógorától. Ám a szépnek induló kereskedői pálya hamarosan derékba törni látszott, ugyanis I 949-ben az állam kisajátította a boltot meg a kocsmát. Szerencsére a reménytelennek tűnő helyzet nem tartott sokáig. Egykori mestere, emlékezve pontos és megbízható munkájára, álláshoz segítette Nagyfaluban. I 950-től pénztárnokként, majd I 952-től könyvelőként dolgozott a köz-