Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)
LEHTINEN ILDIKÓ: A szekrény és a láda: az identitás kérdése egy mari faluban
Milyen tehát marinak lenni? Hogyan lehet arról megbizonyosodni, hogy ki tekinthető marinak? Igaz-e, hogy a nyelv a haza? Milyen is a mari nyelv helyzete Csoraj faluban? Van a mari nyelvnek egyáltalán bármiféle státusa? Amikor I 987-ben először érkeztem Csoraj faluba, éppen esős, őszi idő volt. Utazásom célja az volt, hogy a mari viseletet és ékszereket tanulmányozzam. A Finn Nemzeti Múzeum hatalmas gyűjteményének ismeretében és korábbi tanulmányaim birtokában azt képzeltem, készen állok arra, hogy megfelelően értelmezzem és megértsem a helyi kultúrát. Megérkezésemkor így is több meglepő élménnyel szembesültem. Akkor már több látogatást tettem a Mari Köztársaságban és Kirov marik lakta területein, és így hozzászoktam, hogy az orosz az általánosan használatos, hétköznapi nyelv. Baskíria falvaiban azonban nem sokra mentem vele. Alaposan meglepődtem, amikor kiderült, hogy ezeknek az embereknek a nyelve a mari, és nem az orosz. Adatközlőim tört oroszsággal kérdezték: - Legalább tatárul tud? Vagy esetleg udmurtul? Itt tehát már nem az orosz volt a lingua franca, hanem a mari vagy a tatár nyelv. Az orosz a negyedik leggyakoribb beszélt nyelv voltj. az udmurt után. Először megzavarodtam, és próbáltam mari nyelven beszélni, amit ekkor még csak kevéssé ismertem, az idő múlásával azonban egyre jobban tudtam használni. Később észrevettem, hogy a helyzet messze nem olyan egyszerű, amilyennek kezdetben tűnt. A mari nyelvet elsősorban otthon, a boltokban és az utcán használták. Az idősebb korosztály beszélt főképp mari, tatár vagy udmurt nyelven, de a fiatalok már egyértelműen kétnyelvűek voltak. A marin kívül leginkább oroszul beszéltek a televíziónak és az iskolának köszönhetően. A fiatalok körében ily módon a tatár volt a harmadik, az orosz pedig a második leggyakrabban beszélt nyelv. A nyelv a hazával egyenlő - már ameddig a mari nyelvet értékelik és használják. A marik számára azonban már az elmúlt I 5 év alatt is megváltozott ez a helyzet. Míg I 987-ben a mari az idősek, középkorúak és apró gyerekek nyelve volt egységesen, 1991 ben mindez egészen más képet mutatott. A középkorúak oroszul beszéltek, és gyermekeiket is arra biztatták, hogy tanulják meg ezt a nyelvet. Az iskolákban használt nyelv is megváltozott. A mari nyelvű általános iskolákat megszüntették; a marit csak idegen nyelvként tanították. A marik saját nyelve idegenné vált, és egy immár idegen nyelvet tettek a magukévá. A nyelveiválaszthatatlan az irodalomtól. A mari irodalom egyik leghíresebb alakja Janüs Jalkajn (I 906-1 937), aki Csorajban született. Iró és költő, valamint néprajzkutató volt egy személyben. Jalkajn Joskar-Olában dolgozott, később pedig Moszkvában, emellett időről időre Ufában is tevékenykedett. Valamennyi regénye és verse mari nyelven íródott, bár számosat közülük orosz fordításban is kiadtak. A Szovjetunió fennállását kísérő színjátéknak maga Jalkajn halála is a részét képezte. Ő képviselte azt a mari értelmiséget, amelyet Sztálin az I 930-as években üldözött. Az író halálának pontos évszámáról több eltérő feltételezés él. Hivatalosan I 943-ban hunyt el (Kratkaja 1975, I 079; Piszatyeli I 988: Janüs Jalkajn I 906-1 943), bár valójában már 1937-ben meghalt (Zajnyiev 1998:153-1 55). 1966-ban Csorajban kisméretű gipszszobrot állítottak Jalkajnnak, I 981 -ben pedig iskolamúzeumot alapítottak, amelyben egy sarkot szenteltek az író emlékének. Amikor azonban I 987-ben és 1991 -ben meglátogattam a
