Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

LEHTINEN ILDIKÓ: A szekrény és a láda: az identitás kérdése egy mari faluban

ára lett figyelmes a szocialista rendszerrel kapcsolatban. Niedermüller életvilágát ő a spontané jelzővel azonosította, ezzel pedig a dirigé jelzőt állította szembe-a többségi kultúra szabályozott funkcióit.

3 Szovjetoroszországban a nacionalizmus a politikai program szerves részét képezte. Igen sokra becsülték mint a párt által hirdetett „nemzeti formájú, de szocialista tartalmú kultúra" keretét (Schöpflin 1999:52-53). A népeket és nemzetiségeket a különféle időszakokban azonban eltérő módon definiálták. Az 1970-es években megjelent Szovjet nagyenciklopédiában a volgai finnek közül az udmurtok és a mordvinok nemzetként (nácija), a marik viszont népként (narod) szerepeltek (Bol'saja 1977:478; 1974:565, 1974:371 ).

4 Az egymás mellett élő népek körében két eltérő életforma alakult ki. Az orosz, pontosabban a vegyes városi életforma hatni kezdett a hagyományos értékekre. A hagyományos értékeket ugyancsak alaposan megtörte a szovjet utópia kialakulása. Ezen belül a kultúrának két komponense volt: a városi munkások kultúrája és az új ideológián alapuló fiktív kultúra. Ezek eredményeképpen létrejött egy divergens mikrokultúra. Létezett tehát egy mindennapi kultúra, valamint egy színjáték jellegű mari kultúra, amelyet nagymértékben kiforgatott az orosz kultúra. A keleti marik A marik ősidők óta a Volga kanyarulatánál élnek. A csuvas és tatár népekkel - akik türk nyelveket beszélnek-, valamint a finnugor nyelveket beszélő mordvinokkal és udmurtokkal együtt a marik ennek a vidéknek az őslakói. Miután a területet bekebelezte Oroszország, a marik három alkalommal is fellázadtak elnyomóik ellen. Sztyepan Razin vezetésével, valamint később a Pugacsov-féle felkelés keretében is küzdöttek a szabadságukért. Amikor I 685-ben adófizetőkké váltak, sokan elmenekültek a súlyos adóterhek és a szigorú vallási térítés elől. Az elvándorlás a 18. században volt a legélénkebb, és a marik egy része az Urál vidékétől nyugatra telepedett le. A keleti marik meglepően sokan vannak. Ezen belül legnépesebb csoportjuk Baskíriában lakik.

5 A mari nyelvet beszélő népesség olyan folyó menti mocsarakkal és rétekkel tarkított területeken él, amelyeket az őslakos nomád baskírok nem találtak kielégítőnek. A marikkal foglalkozó tudományos szakirodalomban a keleti marikat önálló etnikai csoportnak tartják, akiket sajátos kulturális vonások jellemeznek (Kozlova I 958:120; Szepeev I 975:1 9). A Baskíriában élő marik elsősorban a köztársaság északi és északnyugati részén élnek. Szomszédjaik tatárok, baskírok és udmurtok. Ezeket a népeket nem csupán a nyelvük választja el egymástól, hanem a vallásuk is. Ez a soknemzetiségű terület a múltban - csakúgy, mint ma - önálló területnek számított, s a környező népek nem idegenként kezelték a marikat, hanem csupán mint saját maguktól valamennyire eltérőket. Ezeket az eltéréseket még hangsúlyosabbá tették bizonyos kulturális tényezők. A marik mezőgazdaságból és állattartásból éltek. A környező népek közül a baskírok nomád pásztornép, míg a tatárok némi gazdálkodás mellett mindig is fontosnak tartották a kereskedést is. Valamennyi népnél jelentős volt ugyanakkor a méhészet, amihez a természetes környezet kiváló körülményeket biztosított. Konrad Köstlin (1999:35) szerint a népi kultúrákat a mai napig számos kutató kü-