Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

CSÁSZI LAJOS: A populáris média rítusai: pletykák és botrányok

tott a közlésre. A példákat napjainkig lehet sorolni. Elegendő arra utalni, hogy Clinton szexbotrányait bulvárlapok kezdték először közölni, és a mértékadó lapok viszolyogva és csak nagy késéssel akkor vették át azokat, amikor negligálásukra többé már nem volt lehetőség. A tabloidok mint médiapletykák negatív szakmai megítélését ezért inkább olyan rítusoknak kell tekinteni, amely nem az újságírás valós helyzetét, hanem idealizált eszményeit tükrözi. A nyilvános elítélést - ami, mint láttuk, nagyon gyakran az egyéni kíváncsisággal és privát elfogadással társult - ezért helyesebb úgy tekinteni, mint amely inkább az úgynevezett komoly újságírás szakmai tabuinak a megsértése miatt keletkezett bűntudattól való megtisztulást szolgálja (Pauly 1988). A kétfajta újságírás szembeállításánál és a bulvárlapok morális elítélésénél ezért szociológiailag sokkal fontosabb annak a közösség- és intimitásteremtő szerepnek a hangsúlyozása, amelyet a tabloidok a társadalom életében betöltenek. Médiabotrányok Vajon van-e értelme különbséget tenni a média által közvetített pletykák és botrányok között? Milyen a kapcsolat a kétféle tabloid között, mikor és milyen körülmények között válik valamilyen pletykából botrány? Ahhoz, hogy a fenti kérdésekre választ tudjunk adni, szükséges, hogy mind a pletykákat és a botrányokat összekötő, mind az azokat elválasztó sajátosságokat alaposabban megvizsgáljuk. Nézzük először a hasonlóságokat! Mindkét médiajelenségre jellemző, hogy alapvető morális dualizmust hordoznak, azaz egyfelől megkérdőjelezik a fennálló szokásokat, másfelől viszont a szóban forgó esemény elítélésén keresztül meg is erősítik azokat. Ahogy Lull írta: „A botrányok egyszerre szolgálnak erkölcsi horgonyként a konvencionalitás tengerében, és ugyanakkor erőteljes kihívásként is azokkal a mérvadó társadalmi és kulturális értékekkel szemben, amelyeken az ideológiai és a kulturális hegemónia alapul." (Lull-Hinerman 1997:2.) Közös jellegzetességük az is, hogy mindenki által ismert és használt sajátos szimbolikus terepet képeznek az értéktartalmú kérdések közvetlen, emocionális történeteken keresztül történő megvitatására, ami azért rendkívüli jelentőségű, mert a modern társadalmak morális rendje sohasem rögzített véglegesen. Ha ezek után a különbségeket vesszük szemügyre, azt láthatjuk, hogy a pletykák szemben a botrányokkal - inkább kisebb horderejű ügyekről szólnak, az emberi kíváncsiságon alapulnak, és az emberek életének bármilyen, azaz nem csak morális aspektusát érinthetik. A pletykák-szemben a botrányokkal-végül nemcsak elítélő, de elismerő tónusúak is lehetnek. A legfontosabb különbség természetesen az, hogy a botrány kilép a magánéletből, és nyilvánossá válik, a pletyka viszont nem (Thompson 2000). „Médiabotrány akkor keletkezik, amikor egy privát tevékenység - amelyik megszégyeníti vagy támadja a társadalmi közösség idealizált, domináns moralitását - a médián keresztül nyilvánossá válik, narrativizálódik, és olyan széles spektrumú hatást vált ki, amely az ideológiai vagy kulturális védekezéstől az értékek szétzúzásáig és megváltoztatásáig terjed." (Lull-Hinerman 1997:3.) A botrányokban tehát eltűnik a pletykák forrásának a személytelensége és bizonytalansága, az a jellegzetes bevezetés, amellyel a pletykák kezdődni szoktak, hogy „állítólag azt mondják..." Más szóval a botrányokat nem a pletykák