Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

CSÁSZI LAJOS: A populáris média rítusai: pletykák és botrányok

Szóbeli pletykák és médiatabloidok Tudomásom szerint a folklorista Donald Bird fogalmazta meg először azt a tézist, hogy a média ugyanazt a társadalmi feladatot látja el a modern világban, mint amit a folklór a tradicionálisban: híreszteléseken, mendemondákon, pletykákon keresztül informál, szórakoztat, és szabályoz, egyszóval értékrendet és közösséget teremt és tart fenn. „A folkloristának válaszolnia kell arra a kérdésre, hogy vajon a sürgősségi és szerelmi tanácsadói rovatokban a média nem sajátított-e ki magának olyan feladatokat és retorikai struktúrákat, amelyek egykor a folklórhoz tartoztak. A médiát a szórakoztatás, az integráció, az örökség átadása, a status quo fenntartása és a társadalmi kontroll eszközének kell tekintenie." (Bird I 976:299.) Ez a genealógiai tisztázás azért is figyelmet érdemel, mert korábban a médiát és a folklórt szembeállították egymással, a folklórt és a népi kultúrát tisztának és hitelesnek tartották, a médiát és a populáris kultúrát pedig zavarosnak, amely beszennyezi a folklór „tiszta forrását". (Angolul ezt a szembenállást a „fakelore-folklore" szójátékkal fejezik ki.) Ezzel szemben Bird úgy látta, hogy „érdekes vizsgálatot lehetne végezni a tabloidok szerepéről a pletykák keletkezésében" majd így folytatta: „korábbi tartalomelemzések azt mutatják, hogy olyan műfajok, mint a románcok, a botránymagazinok, valamint a képregények tradicionális szerepeket, értékeket és szokásokat tartanak fenn. Mindezek olyan eredmények, amely számot tarthatnak a hagyományok kutatójának az érdeklődésére." (Bird I 976:304-) Az utolsó évtized egyik legérdekesebb fejleménye az volt, hogy nemcsak elkezdődött a tabloidok kulturális vizsgálata, hanem az újfajta érdeklődés szinte önálló területté nőtte ki magát (Bird I 992; I 997; Martin-Barbero 1993; Glynn I 990; Langer I 992; I 998). A folklór és a média kapcsolatának az újragondolása azért volt különösen fontos, mert felhívta a figyelmet arra, hogy a média történetei-csakúgy, mint az ezt megelőző kommunikációs formák - nem önmagukban, hanem tágabb szociokulturális környezetükben játszott szerepük alapján értelmezhetők csak kielégítően. Más szóval a tabloidokat nem lehet megérteni elődjük, a szóbeli pletykák, a médiabotrányokat pedig elődjük, a botrányokról szóló szóbeszéd ismerete nélkül. Bird így írt erről: „A média és a szájhagyomány útján való mesélés összehasonlítható, bár nem azonos kommunikációs folyamatok, amelyek során ismerős témákról narratívakat konstruálnak, amelyek önmagukat ismétlik az idők során." Majd így folytatta: „Bizonyos médiaműfajokban a rokonsága népi tradícióval teljesen nyilvánvaló. Az újságárusok legszenzációsabb tabloid lapjai például szándékosan építenek a népmesére és azokra a hiedelmekre és aggodalmakra, amelyeket az olvasóik már ismernek. Ahogyan azt egy tablóid újságíró mondta: »amikor ötletet keres valaki egy történethez, jó ha a félelmeket és a vágyakat veszi szemügyre. Ez a magyarázata annak, hogy miért nyeri megannyi ember a lottó főnyereményt, és miért temetnek állandóan elevenen el embereket ezekben a történetekben.«" (Bird 1997:105.) Fine azért tartotta fontosnak tisztázni a médiának a folklórral való kapcsolatát, mert ez szerinte a tudásnak egy eddig elhanyagolt osztályára hívja fel a figyelmet, a média által közvetített populáris kultúrára (Fine I 995). A formális tudás mellett - írja -, amelyet az iskola közvetít, és a hallgatólagos társadalmi tudáson kívül, amelyet a társadalom tagjai a közvetlen interakció során tanulnak meg, létezik egy harmadik fajta tudásféleség, ez pedig a populáris kultúra. E szerint a tabloidok a médián keresztül közvetített pletykákon, híreszteléseken, botrányokon keresztül ennek a mindennapi, populáris kul-