Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

Tabló - Hofer Tamás, szerk.: Régi falusi társadalmak. Fél Edit néprajzi tanulmányai Szarvas Zsuzsa

szek véleményét adta közre a kötetről és tágabban a szerzők munkásságáról (Tiszteletkör 1998). 1998-ban látott napvilágot továbbá a Tárgyalkotó népművészet című kötet, amely igen jelentős mennyiségű szöveget, szövegrészletet, illetőleg idézetet közöl Fél Edit különböző műveiből (Bellon—Fügedi—Szilágyi szerk. I 998). Rövid - tudatosan értékelés nélküli - áttekintésünk utolsó állomásaként 2001 -ben jelent meg ismertetésünk tárgya, a Régi falusi társadalmak. Ez a kötet vállaltan és kiemelten a társadalomkutató Fél Editet mutatja be, nem foglalkozik sem a viseletkutatóval, sem a muzeológussal, s nem érinti egyéb érdeklődési területeit sem. Hofer Tamás, a szerkesztő (és jó néhány tanulmány társszerzője) öt nagyobb tematikus fejezetre osztotta a kiválogatott - mintegy ötven esztendőt átívelő -tanulmányokat, amelyeket így a család, nagycsalád, nemzetség, az életút fordulópontjai, a helyi társadalmak, a kapcsolatok hálózata, a paraszti életforma változása, illetve az összegző írások körül rendezett el. Vannak közöttük jól és kevésbé ismert, vázlatos és alaposan kidolgozott, leíró és szintetizáló, egy-egy jelenséget bemutató és a néprajz alapvető kérdéseit feszegető írások. Figyelmesen végigolvasva a kötetet, pontosan kirajzolódnak Fél Edit néprajzi munkásságának jellemző vonásai: a kitűnő és érzékeny terepmunkás pontos megfigyelései és leírásai, a struktúrákban gondolkodó etnológus társadalmijelenségeket bemutató elemzései s a részletekben is mindig az egészet kereső kutató szintetizálásra, programadásra tett kísérletei. A következőkben gondolataimat nem annyira az egyes tanulmányok kapcsán, mint inkább azok körül a csomópontok körül szeretném kifejteni, melyeket Fél Edit is megfogalmazott saját munkásságával kapcsolatban, s e kötet lapjain is olvashatók. Ezek a monografikus feldolgozás igénye és módszerei, a társadalom megismerhetősége a tárgyakon keresztül, valamint a terepmunka néhány új lehetősége. Ezek mindegyike olyan problémakört érint, amely napjaink néprajztudománya számára is folyamatosan újabb és újabb megválaszolandó kérdéseket vet fel, egyáltalán nem érdektelen tehát röviden áttekinteni, hogyan is gondolkodott minderről Fél Edit, és ő maga hogyan próbálta meg ezeket az elméleti és módszertani kérdéseket körüljárni. Fél Edit munkásságának jelentős szeletét adták egészen a kezdetektől az úgynevezett községmonográfiák, e kérdés köré szinte az egész életművét fel lehetne építeni. Ahogy Hofer Tamás e kötet előszavában megfogalmazta: „Fél Edit tudományos »elonyomulasi iranya« inkább azzal jellemezhető, hogy egy-egy helyi társadalmon belül próbálta, egyre mélyebbre hatolva, föltárni egyes intézmények, egyes emberek viselkedésének, cselekedeteinek összefüggéseit, értelmét, jelentőségét, következményeit." (Hofer 2001:10.) S bár ő a terjedelmi korlátokkal indokolja ezeknek a kötetből való kimaradását, azt gondolom, hogy jelentőségük - nem csupán a szerző életművében, hanem a magyar társadalomnéprajz történetében is - megérdemelte volna, hogy a kötetben, akár részletek formájában is, nagyobb szerephez jussanak. Sem a hartai, sem pedig a kocsi monográfiából nem kapunk „ízelítőt", szerepelnek ebből a körből viszont Martossal, Tiszaigarral, Mezőkövesddel és természetesen Átánnyal kapcsolatos részletek. Ezeket a munkákat a rendkívül pontos, mindenre kiterjedő figyelemmel végzett anyaggyűjtés és adatközlés jellemzi, miközben általánosabb, az egész paraszti társadalmat érintő kérdéseket is fölvetnek. A korai próbálkozások is már abba az irányba mutattak, hogy „lehetséges volna egy olyan kutatási ág kifejlesztése, amely a falusi életformákat kiteljesedésük állapota-