Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

ÖSTÖR ÁKOS: Kontinensek, iskolák, antropológiák (Fejős Zoltán interjúja Östör Ákossal)

bizonyos helynek a történelmét tanulta az ember, hanem mindig hangoztatták nekünk, hogy nem angol vagy amerikai vagy reneszánsz történelmet tanítunk nektek, hanem megtanítunk titeket arra, hogy hogyan kell a történelemmel foglalkozni, és akkor bárhová mehettek. Viszont az antropológia mind új volt nekem, mert ezek mind különféle területekről jöttek: volt a gazdasági antropológia, ott a közgazdaságtanból jött be egy csomó dolog, Dalton meg Polányi. Akkor ott volt az inkább szociológiai család és rokonság, aztán a kulturális antropológia, a pszichológiai antropológia. Kardiner, Freud meg Erikson meg a többi más, akik mind kívül álltak az antropológián. Azt hiszem, hogy amire Geertz utal, az bizonyos fokig megvolt, de más volt bizonyos helyeken. Azt hiszem, ő is inkább azt gondolja, hogy aki szociálantropológiát végzett, akkor azzal foglalkozott. Viszont volt ez az egy-két év, amikor minden nyitottabb volt. Lehet, hogy az 1960-as évek után ez leszűkült, aztán megint nyitottabb lett, vagy az is lehet, hogy az 1950-es években sokkal szűkebb volt. De mondom, ez a pár év az 1960-as években annyira forradalmi volt, még a diákforradalmak előtt is. A világháború után nagy változáson ment át az amerikai társadalom, és ez érződik az antropológián. Próbálom én is értelmezni, amit Qeertz mond. Talán gondolhatott arra, hogy ha valaki beállt mondjuk szociálantropológiára, és amikor elment terepre, akkor a továbbgondolkodásnak a segédeszközei továbbra is alapvetően az antropológia mérföldkövei vagy a szociálantropológia eredményei voltak. Ő ebben a beszélgetésben vagy az újabb könyveiben azt próbálja talán mondani, hogy neki távoli dolgok adtak inspirációt. Például Wittgensteint elolvasni, vagy olyan elméleti pszichológiát, ami csak közvetetten van kapcsolatban egy terepmunkával, de hatással van a feldolgozásban, az értelmezésbe, meg a problémalátásban. Igen, egész biztos így van, ahogy mondod, mert ez az egész hermeneutikai és történelmi fordulat később indult. Azt hiszem, ez olyan tölcsérszerű dolog. Meg lett fordítva a tölcsér, mert előbb a szélesebből jött az ember a specializálódásra. Ahogy mondom, az embereket minden területről választották, nem akarták, hogy egyedülállóan antropológusok legyenek. Ezért leszűkítette az antropológia a legtöbb ember érdeklődését. Később viszont - amire ő utal - ez a hátránya is volt, mert teljesen szétesett az egyetemesség, az alap. Még az 1960-as évek végén, miután mi elmentünk onnan, nagy viták voltak. Aztán Geertz elment Princetonba, Tom Fallers meghalt, Spiro elment San Diegóba, mert azt mondta, hogy a pszichológiai antropológiát nem tűrik már meg. Pedig a mi időnkben ő nagyon szellemesen tudott mindenkivel vitatkozni. Megmerevedtek a nézetek, ma mindenki a saját szempontjából nézi a dolgokat. Viszont a hátrányt ott látom, hogy ha most nézi az ember az antropológiát, nem tudja kitapintani. Mindenki ezt mondja az én kortársaim közül. Nem tudom megmondani, hogy mi az antropológia ma, mert annyi irány van, és annyira nyitott, hogy valahogy nincs semmi, ahol az emberek megegyeznek valamiben. Még az 1960-as években megvoltak. Nagy különbségek voltak, mondjuk Marvin Harris és a nomotetikus társadalomtudomány meg Murdock programja a Yale-en. Ha az ember a szociál- és az amerikai kulturális antropológiát nézi, akkor ott volt Evans-Pritchard, esetleg Redfield, Radcliffe-Brown, Lévi-Strauss, akkor a fiatalabbak között Victor Turner, Clifford Geertz. Az ember tudta, hogy hogyan függnek össze a dolgok, és mik a nagyobb alternatívák, különbségek. Viszont a nagy nyitottság-