Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

Helyzet - Derne Péter: Az Időképek című kiállítás működése: közönséges kapcsolat

nem keltett gondolatokat tárom Önök elé, tudatában annak, hogy egyetlen ember szubjektív tapasztalatairól van szó, és egyáltalán nem biztos, hogy igazam van. A 2-es villamosról leszállva azonnal megtaláltam a Néprajzi Múzeum épületét, és azt is konstatáltam, hogy itt van a keresett kiállítás, hiszen tábla és molinó egyaránt hirdeti a homlokzaton. Ám a kapu előtt megijedtem. A jobb oldali táblán olvasható kiírás szerint ugyanis a múzeum november I -jétől csak 17 óráig van nyitva. Bent azonban megnyugtattak, hogy továbbra is 18 óra a zárás ideje. Az előcsarnokban némi átrendezés fogadott. A pénztár új (tegyem hozzá, jobb) helyre került, és párja is támadt (gondolom, ez elsősorban a World Press Photo miatt van). Nem tudom, hogy ezzel az ideiglenesnek tűnő megoldással függ-e össze, de feltűnő, hogy a múzeumi bolt választéka a korábbiakhoz képest jelentősen gazdagodott. A pénztárnál megtudtam a jegyárakat és a kedvezményeket. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy az Időképek vezetőfüzetével együtt megvásárolt jegy olcsóbb, mint a kettő külön (650 és 140 helyett 700, külföldieknek 650 és 300 helyett 750 forint). A - gondolom - két felnőtt és két gyerek számára érvényes családi jegy árával (600 forint) a múzeum szerintem csúcsot döntött, hiszen olcsóbb, mint a teljes árú felnőttjegy. Nem tudom, nem túlzás-e ez. Hiányolom viszont, hogy sem a pénztáraknál, sem a közelükben nem tüntetik fel a további kedvezményeket (elsősorban a kötelezően ingyenes kategóriákat). Az aulába lépve kicsit megzavarodtam. Egyrészt fent folyamatosan megy az Időképek számítógépes-videós hirdetése. Másrészt viszont a hagyományosan itt rendezett fotókiállítás installációja enyhén szólva nem könnyíti meg, hogy megtaláljuk ennek a tárlatnak a bejáratát. Persze sikerült azért leküzdenem ezt az akadályt. Maga a kiállítás tapasztalatom és véleményem szerint a legkülönbözőbb érdeklődésű emberek számára is kínál böngészni-, tanulmányoznivalót. A bevezetőben említett komplexitásból következően szép tárgyak és együttesek, természetből származó anyagok és fotók, speciális gyűjteményi elemek, hazai népéletünk jellegzetes, ismert vagy kevésbé ismert tárgyai, a nagyvilágból begyűjtött néprajzi anyagok és együttesek, gyűjteményi raktár és egykori tárolási formák újraalkotása, video- és egyéb installációk egyaránt megtalálhatók- hogy csak néhány elemet emeljek ki. És akkor még nem is említettem a több helyen is alkalmazott hangeffektusokat. Ez a szokatlan gazdagság és sokoldalúság a látogató számára valóban megadja az „aha-élmény" és a rácsodálkozás lehetőségét éppúgy, mint az időérzékelésben bekövetkező csalódást (hogy tudniillik nem veszi észre, mennyi időt tölt el itt). Alapvetően jó eligazítást adnak a látszólag csak a falnak támasztott, ám valójában rögzített üvegtáblák, amelyek a legfontosabb alapszövegeket hordozzák. Néhol sajnos elég nehezen olvashatók, mert kevés a fény. Általánosítható tapasztalatnak tartom, és a magam részéről csak elismeréssel tudok szólni arról, hogy a kiállítási termekben a műtárgyakat nagyobbrészt szellősen, élvezhetőén és jól megvilágítva helyezték el. A rendezésnek művészeti koncepciója is van, amely számolt a rendelkezésre álló terekkel, az ezek által nyújtott lehetőségekkel és a korlátokkal, igyekszik az egyes résztémákhoz és a rendelkezésre álló vagy kiválasztott anyagokhoz alkalmazkodni. Számos látogatóbarát, illetve ilyen típusú kiállításoknál ritkán alkalmazott megoldást