Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

GESZTI ZSÓFIA: „Mi és a másikok." Felekezetek közötti konfliktus és vallási identitás Tiszabökényben

gek háttérbe szorításával, megszüntetésével igyekezett elérni, a keleti és nyugati egyház között elhelyezkedő görög katolikusságot pedig az államegyházba beolvasztani (Keményfi 2000:34-35). Erre hivatalosan 1 949 augusztusában került sor (Pirigyi 1991:69). Éppen ezért lehet különös jelentősége a rendszerváltás után újjáalakuló görög katolikus egyház gyülekezetei vizsgálatának, mennyire formálta át a vallási öntudatot az ortodoxiához való csatolás, illetve melyek azok a konfliktusok, amelyek ebből adódóan napjaink felekezeti életét meghatározzák. A vallási identitás fontos eleme a más felekezetekkel, azok tagjaival való kapcsolat (Bartha 1 996:1 94), ami egy olyan közösség esetében, ahol egy korábban egységes gyülekezet vált szét két külön felekezetre, különös hangsúllyal rendelkezhet. A kárpátaljai görög katolikusság, azon belül is a magyar nyelvű és nemzetiségű közösségek újjászerveződése számos társadalmi problémát hozott a felszínre. Az eddigi vizsgálatok alapján úgy tűnik, ezek az azonos szituációból következő konfliktusok a legkülönbözőbb változatokban fordulhatnak elő. Ezt igazolják Pusztai Bertalan kutatásai, melyeket három Ung-vidéki görög katolikus közösségben végzett (Pusztai I 996), valamint Pilipkó Erzsébet tanulmányai Salánkról (Pilipkó 1995; 1997). Az általam vizsgált falu sorsa több szálon kapcsolódik Salánkhoz, az egykor egy vármegyéhez, majd ugyanazon járáshoz tartozó települések egymás információs körébe tartoznak, de ami ennél is lényegesebb, a Szovjetunió idején évekig a salánki pap járt Bökénybe is. A bökényi görög katolikus-pravoszláv felekezeti konfliktus vizsgálata közelebb vihet ennek a kor- és régióspecifikus jelenségnek az értelmezéséhez. A falu etnikai jellemzői Tiszabökény etnikailag egységes képet mutat, az 1 989-ben végzett népszámlálás szerint a falu 98 százaléka magyar nemzetiségű (Botlik-Dupka I 993:1 70). A nem magyar származásúak túlnyomórészt asszonyok, akik házasság révén kerültek a településre. A görög katolikus, és görögkeleti felekezet tagjai így egyaránt magyarok. A betelepült más nemzetiségűek, akik kárpátaljai ruszinok vagy távolabbi területekről érkezett ukránok, a pravoszláv egyház hívei.

2 A görög katolikusok és pravoszlávok teljes mértékben magyar identitásúak, a környezetük (reformátusok) is annak tekinti őket. Mára két világháború között is az egész falu magyar volt.

3 „Mi magyarok voltunk, ez a rész mindég." (G. k. I.)

4 Ezt fontos hangsúlyozni, hiszen a görög katolikus családok többségét elmagyarosodott ruszin betelepülők leszármazottai alkotják, de az emlékezet és a családi hagyományok nem őrzik már az egykori ruszinság nyomait. Sőt, napjainkban kifejezetten sértésnek számít, ha valakire azt mondják, hucul. A vallás azonban jól konzerválhatja egy korábbi időszak etnikai összetételét (Bartha I 99 1:48), mint ezt esetünkben is láthatjuk. A ruszinok a 17-18. század során fokozatosan húzódtak a hegyekből a síkság felé, a tatár betörések és más csapások után a megritkult magyarság pótlására kerültek az ugocsai Tiszahát falvaiba. A háborús veszteségek elsősorban a jobbágyokat érintették, ezért a környező kisnemesi falvak lakossága nagyjából változatlan maradt, míg Bökényben, ahol a nemesi birtokok nem aprózódtak el, és jelentős számú jobbágy élt, a kihalt magyar családok helyére ruszin parasztok kerülhettek. A görög katolikus ruszinok a magyar közegben hamar elvesztették anyanyelvüket (Szabó 1937:297-298), de vallásukat és